Ünnep, hétköznap, emlékezet. Társadalom- és kultúrtörténet határmezsgyéjén - A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciája. Szécsény, 2000. augusztus 24-26. - Rendi társadalom, polgári társadalom 14. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 34. (Salgótarján, 2002)
ÜNNEP – HÉTKÖZNAP – EMLÉKEZET - I. HAGYOMÁNY – KULTUSZ – KÖZÖSSÉG - Tóth Zoltán: A történész szerepe, állása és a módszer Buckle Henrik Tamás „civilizációtörténetében”
- bőséges kritikai esszé - valamint egy témájában és felfogásában szintén Mill nőemancipációs eszméihez kapcsolódó, gáláns nőtémájú, de pontosan a 19. századvég konzervatív fordulatába nem illeszkedő, a nők választójogát támogató előadás található. (The Influence of Women on the Progress of Knoxoledge. 1858) Buckle nem volt néptribunus, még Karl Lamprecht „völkisch" árnyalatában sem. Civilizáciőtörténetének társadalma csupán a Quetelet-i statisztikai tömegjelenségek regisztrálásának értelmében volt szélesebb a historizmusénál, ebbe az osztálytekintetben exkluzív, ám nemzetközileg és - Taine-el szemben - „fajilag" is nyílt szellemi „klubba" azonban beletartoztak a rangbéli nők is. Henry Thomas Buckle esete különös, mind a tudomány mint hivatás Max Weber-i értelmében („Dk Wissenschaft als Beruf), mind a történetírói szerep és társadalmi aspirációk szempontjából. Hiszen csupán a rankeista historikus hitte, hogy - ahogy Wehler fent iróniával utalt rá - az objektív megismerési folyamatból kizárhatja a megismerő szubjektumát. Nagyon is 19. századi vonása Buckle művének, hogy a gigantikus mű, mint egy antik roirt, torzóban maradt. A módszertani bevezetés első része készült el 1861-ig két kötetben, szerzőjének kutatóexpedíciőja során 1862-ben, Damaszkuszban bekövetkezett haláláig. Buckle Londonban született 1822. november 24-én, s 1862. május 29-én halt meg. Nem tölthette be a negyvenedik évét, „korán halt meg", ahogy e században a lángelmék szoktak. Az utolsó leheletéig könyve befejezésért aggódó szerző korai halála így valóban tragikusnak tekinthető. Mégpedig expedícióban halt meg, akár egy „igazi természettudós"\ 8 Ebben a legendában az angol Buckle, a tudomány hőse, a tudomány mártírjává lett. Mellette azonban ott élt Macaulay, aki mint történész is a politikai szabadság körét kiterjesztő nagy, már életében legendás államférfiú. A francia pozitivista Hyppolite Taine lehet, hogy irigyelte volna Buckle-t tudományos expedícióiért, de követni őt se vagyona, se bátorsága nem engedte, inkább szegődött kevésbé művelt, de tehetős arisztokrata patrónus mellé művészetekhez értő vezetőnek, mediterrán utakon. Eközben nagynevű francia történészek álltak nemcsak képzelt szerepekben, hanem valódi politikai viharban is az állam kormányánál: Francois Guizot (1787-1874), aki több sikeres „civilizációtörténetet" is írt, ahol a civilizáció nagyjából az államot jelentette, s akinek hajthatatlan liberalizmusa rovására írták az 1848-as februári forradalom kitörését; valamint, aki európai történészek közt legtöbbre vitte, Louis Adolphe Thiers (1797-1877), a Napóleon-kultusz atyja, végül köztársasági elnök, a Kommün leverője, a német hadisarc bölcs behajtója volt. A történészi szerepek és a reális státusok skálája tehát hihetetlenül széles volt a 19. században. A német historizmus nagy egyéniségei a szolidabb 18. századi előzmények után -Berthold Georg Niebuhr, Leopold von Ranke, Friedrich Meinecke - papos fejedelmi tanácsadók ténylegesen is, de Ranke és Meinecke a katedrán is 8 BUCKLE, H. Th. 1867, 4. p. 12
