Földi István: A községi és körjegyzők társadalma és mozgalmai Nógrád vármegyében 1873–1950 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 32. (Salgótarján, 2002)

5. A jegyzői státus kiteljesedésétől az I. világháború kezdetéig

5. fejezet A jegyzői státus kiteljesedésétől az I. világháború kezdetéig „... öröm volt hallgatni közigazgatásunk közlegényeinek tárgyilagos vitatkozásaikat; amely körülmény arra vall, hogy a gyors léptekkel előre haladó magyar közigazgatással a jegyzői kar is erősen lépést tart." (Nógrádi Lapok és Honti Híradó, 1902.) A megyei jegyzői kar 1902-ben május 12-én tartotta évi rendes közgyűlését. Az elnöki jelentés szerint a jegyzői nyugdíjalap ekkor 82991 korona 46 fillért tett ki, mely nem volt elegendő még mindig a jogos igények kielégítésére. A jegyzők 25-30 évi szolgálat után csak évi 4 - 500 korona nyugdíjat kaptak, de a fedezet hiánya miatt még ebből is levontak 10-20 %-ot Az özvegyek és árvák helyzete még ennél is rosszabb volt, mert az intézetnek mindössze 4-500 koronája volt e célra egész évre, így egy-egy árvára kb. 20 korona jutott csak. A jegyzői kar ezen állapotok miatt igen elkeseredett volt. „Minden intézmény gondoskodik alkalmazottjai és családtagjainak eltartásáról, hogyha a családfő munkaképtelenné válik, csak épen a jegyzők azok, a kiknek apró arvait sokszor az országos betegápolási alap terhére tartják el úgy, mint az utolsó czigány purgyét, lelencz módjára, mint a kit az útszélen találnak" - hangzott el a közgyűlésen. A résztvevők változtatásokat sürgettek, illetve elvárták a nyugdíjügyek reális alapokra helyezését. A tisztújítás során elnökké Papp Jánost (Salgótarján), alelnökké Pósa Istvánt (Divény), jegyzővé Foglár Gézát (Szécsény), választmányi tagokká pedig Draskóczy Edét, Szabó Imrét, Wittver Józsefet, Pass Gyulát, Zimányi Jenőt, Horváthy Zoltánt, Droppa Mihályt, Háger Lajost, az országos jegyzői egyletbe delegált küldöttekké pedig Papp Jánost, Pósa Istvánt és Foglár Gézát választották meg. A közgyűlés előtt küldöttség tisztelgett az alispánnál, aki a nagyfokú jegyzőgyakornok-hiányról beszélt nekik. Az üres állásokat is alig lehetett betölteni, csoda, ha akadt képesített fiatalember. Már a tanfolyam elvégzése után sokan azonnal más területre mentek, így a segéderők a nem hivatott jegyzőkből verbuválódott. A vasúti vagy pénzügyi pálya nagyobb vonzerővel bírt, mert fokozatos előmenetelt és biztos nyugdíjat kínált. Ezt mutatta egy különleges eset is. Siklaky István volt jegyző csak 170 forintnyi nyugdíjat kapott. A nyugdíjmtézet ezt is visszavonta 1901. október 12-én, mert a nyugdíjánál jövedelmezőbb kántortanítói állást vállalt, hiszen az összegből nem tudott megélni. A törvényhatósági bizottság azonban a visszatartott nyugdíjat erre tekintettel mégis kiutalta. De az aktív községi és körjegyzők is szorult anyagi helyzetük miatt minden lehetséges forrást megkerestek. Például a külföldi útlevelek kiállítása körüli 51