Földi István: A községi és körjegyzők társadalma és mozgalmai Nógrád vármegyében 1873–1950 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 32. (Salgótarján, 2002)

3. A községrendezéstől a megyei jegyzői egylet országos elismeréséig (1873-1880)

lehetett a kellő szigorral véghezvinni - állítja a cikk írója. Szerinte minden jegyzőnek egy kisebb kézikönyvtárra lett volna szüksége ahhoz, hogy ne a maga és községei kárán tanulja meg az új közigazgatási gyakorlatot. Szükségük lett volna kellő tekintélyre is, melyen magasabb díjazással, alap- és szakmai műveltségük emelésével lehetett volna segíteni. A tekintély megszerzése felé vivő úton fontos állomás volt az Árvay József nagyoroszi jegyző által kezdeményezett gyűjtés. Célja az volt, hogy a kolerajárványban elhunyt kosdi jegyző özvegyén és hat árváján anyagilag segítsenek, hiszen a megyei jegyzői és nyugdíjalap ekkor még nem létezett. E járvány ragadta el a poltári és nőtincsi körjegyzőket is. Az 1873-as év végén a Nógrádi Lapokban egy névtelen szerző a jegyzői karról szólva kijelentette: „A körjegyzőségek életbelépte óta szerzett tapasztalatok nem igazolják azon reményeket, melyeket ezen intézményhez kötöttünk..." Melyek voltak szerinte a jegyzői kar hiányosságai ? Nem törekedtek ismeretbeli fogyatékosságaik pótlására, hanyagul beszolgáltatott kézbesítési íveikkel akadályozták az igazságszolgáltatás menetét, a kezükből kikerült okmányok hiányosak voltak, még bélyegcsonkítások is előfordultak, stb. A szerző a hanyag jegyzőkkel szemben a következetesebb felelősségre vonást, a jegyzői vizsgálatok szigorítását, illetve a községek értelmiségének a jegyzőválasztásokon való erélyesebb fellépését javasolta, „hogy a képviselt pályázók közül... lehetőleg a legérdemesebb, legalkalmasabb választassák meg, mert jó jegyző nélkül a községi autonómia még sokáig írott malaszt marad." Árvay József a cikkíró állításaira nyílt levélben válaszolt. Szerinte a jegyzői kar túlnyomó része megütötte a kívánt mértéket és a kivételek alapján az egész jegyzői kart meg- és elítélni nem tartotta igazságosnak. A jegyző túlterhelt, neki „nincs egy szabad órája, melyben egészen szabadnak tarthatná magát. Vele rendelkezik a nép, parancsol a királyi törvényszék, járásbíróság, a megyei árvaszék, járási szolgabírói hivatal, adóhivatal, megyei vagy kerületi orvos, a mérnöki kar, sőt a csend- és utibiztos is; hát ha katonaság van helyben, nem csak az egész tisztikar, de még az altisztek is diszponálnak vele". Magasabb fizetést kért a jegyzőknek és kárhoztatta a választási rendszert, mely „ámbár törvényes, de elég hátrányos", mert a nép sokszor nem az alkalmasság alapján választ a jelöltek közül, hanem mellékes tényeket állítva előtérbe. Ami azt illeti, volt is e megállapításnak alapja. Érsekvadkerten például 1873. szeptember 9-én kör jegyző választást tartottak. A Nógrádi Lapok ezt a megjegyzést fűzte a hírhez: „Mint értesülünk, nagy volt a korteskedés és az itatás. Mi lesz belőlünk, ha már a jegyzői választások sem történhetnek meg demoralizáló korteskedés nélkül! E bajnak talán czélszerű választási szabályrendelettel lehetne elejét venni." A nép maga is fenntartásokkal élt a jegyzőkkel szemben. Nem is csoda, hiszen ők szedték az adót, ők hajtották végre a felsőbbség rendeleteit, határozatait. 1876. április 9-én meghalt a segédjegyző (Nógrád)Marcalban, melyet a lakosok Isten büntetésének tartottak. Az esetről a Nógrádi La21