Á. Varga László - Pásztor Cecília: AZ 1956-OS forradalom Nógrád megyei okmánytára II/1. 1956. október 24–november 13. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 31. (Salgótarján, 2001)

254. Balassagyarmaton együttes ülést tart az ideiglenes forradalmi tanács, valamint a régi járási és városi tanács végrehajtó bizottsága – Balassagyarmat, 1956. november 12.

ben is tárgyaltuk az elmúlt napokban, 463 kérem, hogy Bargár polgártárs adjon erről jelentést. Bargár Ödön: A nemzetőrséget katonaviselt emberekkel kellene feltölteni, van is már harminc ilyen főm, és így a diákokat le tudom szereltetni. Rasman István javasolja, hogy a nemzetőrség vezetőségét erősítsék meg, mert ez is nagyon fontos, és a szolgálatokat [a] községekben is vezessék be. [A] végrehajtó bizottság a feltett javaslatokra az alábbi határozatot hozta: Határozat: A két végrehajtó bizottság együttesen utasítja a nemzetőrség és a kiegészítő parancsnokság vezetőit, hogy gondoskodja­nak arról, hogy a fegyverek csak a nemzetőrség tagjainál le­gyenek, és az egyéb kint lévő fegyverek begyűjtéséről hala­déktalanul gondoskodjanak. A nemzetőrség és a kiegészítő parancsnokság vezetői [a két vb] közös utasítása alapján a járásunk területén a csapattes­tüktől elszakadt és [az] idehaza, lakásukon tartózkodó, tény­leges állományba tartozó katonai személyek nemzetőrségbe való behívásáról gondoskodjon! Felelős: Bargár Ödön és Menczel János. Határidő: azonnal. Daróczi Gusztáv felkéri Fülöp Gyulát, [a] kereskedelmi csoport vezetőjét, hogy számoljon be a közellátás helyzetéről. Fülöp Gyula ismerteti a végrehajtó bizottsággal, hogy [a] szén, [a] fa, vala­mint üzemanyagunk fogytán van, így az üzemanyag elfogyása esetén kenyér­szállításunk veszélyeztetve lesz. Éppen ezért gondoskodni kell ezeknek a cik­keknek a pótlásáról. A gabonakészleteket zárolta a kormánybiztosság. Közlöm a végrehajtó bizottsággal, hogy a jelenlegi készletünk mellett nem tudunk falura zsírt adni. A rendelkezésre álló fűszerkészlettel úgy kell gazdálkodnunk, hogy a lakosságot el tudjuk látni a továbbiakban is. A vásárlási láz már megszűnt, mi­vel a pénz kimerült. 464 Az esti órákban kell az árukat forgalomba hozni. A hét­nek két napján szolgáljanak csak ki zsírt és lisztet! Papp László TEFU: A budapesti XI. ker. Gázgyár [?] [képviselője] itt járt, és felajánlotta, hogy só ellenében tudnának üzemanyagot adni. Jó lenne felvenni [velük] a kapcsolatot, hogy pénzért tudjanak [üzemanyagot] adni. Arról is van tudomásom, hogy a megyeiek fel akarják venni 465 a készletünket, és annak ötven százalékát el akarják vinni. 463 Ld. a 242. számú dokumentumot. 464 Helyesen: elfogyott. 465 Helyesen: fel akarják mérni. 375

Next

/
Thumbnails
Contents