Á. Varga László - Pásztor Cecília: AZ 1956-OS forradalom Nógrád megyei okmánytára II/1. 1956. október 24–november 13. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 31. (Salgótarján, 2001)

Szerkesztői előszó

kül javítottuk. Semmi esetre sem változtattunk azonban a tartalmon: inkább láb­jegyzetben igyekeztünk megadni egy-egy szó, esetleg mondatrész általunk he­lyesnek tartott értelmezését, illetve szögletes zárójelekkel toldottunk be vagy vet­tünk el szükség szerint egyes szavakat. Utóbbi esetben lábjegyzetben tüntettük fel, mely értelemzavaró, oda nem való szót, kifejezést hagytuk el. Gondot okozott az egyes forradalmi szervek - tanácsok, bizottságok, mun­kástanácsok - neveinek állandó változása, hogy gyakran egy dokumentumon belül is többféleképpen nevezik meg magukat. Talán az események gyors folyá­sából következett ez, s szemmel láthatóan már a kortársakat is kissé összezavar­ta, a forradalom ellenzőmek pedig remek célpontot adott a gúnyolódásra. így nem csupán gyakorlatilag, de elméletileg is lehetetlen vállalkozás megállapíta­ni, vajon melyik a hivatalos elnevezés a sok közül, ezért aztán - teljesnek tűnő név esetén - mindig intézménynévszerűen írtuk azokat. A szövegben szereplő rövidítéseket, ahol tudtuk, feloldottuk, így nem tartot­tuk szükségesnek külön rövidítésjegyzék összeállítását. A bőséges magyarázó és értelmező, kiegészítő jegyzetanyag mellett felhívjuk az Olvasók figyelmét a személy- és helynévmutatóra, az életrajzi kislexikonra, a Kádár-kormány forradalom időszakában hozott rendeleteinek tárára és a fény­képgyűjteményre, melyek, reméljük, megkönnyítik majd a kötet használatát, a megértést, illetve még élményszerűbbé teszik az írott forrásokat. A dokumentumok szövegét követően - az úgynevezett legendában - dőlt betűvel szedve adunk üiformációkat a közölt forrás jellegére vonatkozóan, vala­mint itt közöljük annak pontos, a mindenkori azonosítást biztosító jelzetét. A Nógrád Megyei Levéltár (NML), a Politikatörténeti Intézet (PTI), a Történeti Hi­vatal (TH), a Hadtörténelmi Levéltár (HL) és a Belügyminisztérium Központi Irattára (BMKI) iratanyagából az alábbi jelzet alatt szereplő forrásokat használ­tuk munkánk során: NML XXIII. 2. A Nógrád Megyei Tanács V. B. jegyzőkönyvei NML XXIII. 3. a) A Nógrád Megyei Tanács V. B. titkárságának általános iratai NML XXIII. 203. A Balassagyarmati Járási Tanács V. B. titkárságának iratai NML XXIII. 258. A Rétsági Járási Tanács V. B. mezőgazdasági osztályá­nak iratai NML XXIII. 303. A Szécsényi Járási Tanács V. B. titkárságának iratai NML XXIII. 502. A Balassagyarmati Városi Tanács V. B. üléseinek jegy­zőkönyvei NML XXIII. 527. A Salgótarjáni Városi Tanács V. B. üléseinek jegyző­könyvei NML XXIII. 528. A Salgótarjáni Városi Tanács V. B. titkárságának iratai NML XXIII. 707. a) Bércei Község Tanácsának tanácsülési jegyzőkönyvei NML XXIII. 712. b) Cered Község Tanácsának vb-ülési jegyzőkönyvei NML XXIII. 720. a) Diósjenő Község Tanácsának tanácsülési jegyzőkönyvei NML XXIII. 720. b) Diósjenő Község Tanácsának vb-ülési jegyzőkönyvei 25

Next

/
Thumbnails
Contents