Á. Varga László - Pásztor Cecília: AZ 1956-OS forradalom Nógrád megyei okmánytára II/1. 1956. október 24–november 13. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 31. (Salgótarján, 2001)

86. Megalakul Zagyvaróna község forradalmi testülete – Zagyvaróna, 1956. október 30.

Fleischer Rezső: javasolja, hogy igenis Galbács Pál és Gyuriska, valamint Szabó Imre legyenek megválasztva, mert az elmúlt tizenkét év alatt is meg mer­ték mondani nyíltan [a] véleményüket, most pedig olyan emberekre van szük­ség, akik igenis megállják a helyüket. Földi Gyula: hozzászólásában kifejti, hogy egyes emberek elkeseredésükben ittak, részegeskedtek és mondták ki az igazságot. Patakfalvi Géza: javasolja a tömegnek, hogy nagyon nagy körültekintéssel válasszanak vezetőket, van a községben elég sok tanult ember, akik valóban ké­pesek lennének a község ügyeinek intézésére. Krenács József: Ne felejtsük el azt, hogy mit csinálhatott a községben a fiatal­ság, a tömeget eltiltották a templomtól, a tanács nem gondoskodott az ifjúság neveléséről vagy esetleg egy szórakozóhelyről, és így a fiatalság kénytelen volt a korcsmába menni szabadidejében. De vannak még a községben olyan volt ávós személyek is, akik azt hangoztatták, hogy ha tüntetni merünk, közénJk lő­nek. Nem lehetett nyugodtan élni, mert a tanácson volt alkalmazott, aki kimon­dottan a káderlapokkal foglalkozott, és egyes községi dolgozók [a] munkahe­lyükön azért kerestek [csupán] öt-hatszáz Ft-ot, mert a községből nem megfele­lő kádervéleményt adtak róluk. De jelen napjainkban nézzük meg a tanácsot! Nem merte kitűzni a nemzetiszín zászlót, csak munkából hazajövetelem köz­ben, a tanácsházára [való] bekiabálásom [után]: Nem vagytok magyarok, még most sem tűztétek ki a nemzeti színű zászlót! Éppen ezért kérem a forradalmi tanácsot, hogy gondoskodjon a fiatalság szórakoztatásáról és szórakozóhelyről. Földi Ferenc: maga helyett javasolja Kelemen Gyula igazgatót a forradalmi ta­nácsba, mert az ő lobbanékony természete - ismerve saját magát - nem tenne jót. Kadlőt János: Az elmúlt időszakban a választások nem voltak nevezhetők választásnak, mert kezünkbe adták a szavazólapot. Most nincs arra idő, hogy végleges választást csmáljunk, majd a későbbi időszakban lesz titkos választás, de jelen napon [meg] kell választani egy ideiglenes forradalmi bizottságot. Itt a tömeg jelöljön magának vezetőket, mert nem akarjuk az elmúlt időszak gépi szavazórendszerét! Én Kelemen polgártárssal Salgótarjánban voltam a megyei forradalmi tanács alakuló ülésén, hol a balassagyarmatiak is részt vettek. Galbács Pál: A kritikát, amit énrám mondtak, elfogadom, igen, nem vagyok kommunista, én magyar ember vagyok. Iszom, korcsmába is járok, azt sem mondom, hogy leszokom az ivásról, tehát én nem vagyok oda való. Krenács József: Én azt javaslom, hogy a forradalmi tanácsban nők is legye­nek, én javaslom Földi Máriát az ifjúság vezetőjének. Kadlót János: javasolja, hogy a forradalmi tanácsba válasszák Reiner Sán­dort, akinek több érdeme van a község szempontjából. Dudás István: Nem javaslom Reiner Sándor volt pártvezetőségi tagot, mert elvitetett a községből az ávóval [több] embert, engemet is. Ha Szita Ferenc nincs, akkor súlyo sabb következményei lettek volna a dolgoknak. Ezt bizonyítja maga Szita Ferenc. Szita Ferenc: Igen, megfelel a valóságnak, amit Dudás mondott. Győrik Ferenc: Szerintem Reiner nem megfelelő, ingadozó alak. Sok család­nak elintézte ő az ügyét a községben, én tudom, bent az üzemben is. Az üzem­146

Next

/
Thumbnails
Contents