Á. Varga László - Pásztor Cecília: AZ 1956-OS forradalom Nógrád megyei okmánytára II/1. 1956. október 24–november 13. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 31. (Salgótarján, 2001)
83. Kovács Vilmos megbízólevele a Kazári Bányaüzem vezetőségétől – Kazár, 1956. október 30. - 84. Szurdokpüspöki Község Ideiglenes Forradalmi Nemzeti Bizottságának üléséről készült jegyzőkönyv – Szurdokpüspöki, 1956. október 30.
óvjuk. A megyei forradalmi tanácstól kapott értesülés szerint a nemzetőrök valószínűleg fizetést is fognak kapni, azonban erre vonatkozólag egyelőre bővebb felvilágosítást adni nem tud. Ezután a személyek kijelölése körül vita alakul ki, mivel a jelöltek egyéni elfoglaltságukra és családi körülményeikre hivatkozva a jelölést nem fogadták el. Végül is a tanács a következőképpen határozott: Határozat: A helyi forradalmi tanács nemzetőröknek egyhangúlag megválasztja Buda Gábor és Balogh István tagokat, a továbbiakban pedig úgy határoz, hogy [a másik két hely betöltésére] fel kell kérni Kupec András és Buda Ferenc szurdokpüspöki lakosokat, hogy vállalják el. Amennyiben [a felkérést] ők sem vállalnák el, úgy hangszóró útján fel kell hívni a község katonaviselt fiatalságát, hogy jelentkezzenek nemzetőröknek, és a jelentkezők közül megbízhatóság és rátermettség szerint az elnök válassza ki a szükséges nemzetőröket. Zohó József ezután még ismerteti, hogy a megyei forradalmi tanács főleg arra hívta fel a figyelmet, hogy a gazdálkodók igyekezzenek a vetést mielőbb befejezni, hogy országunk jövő évi kenyerét biztosíthassuk. Majd felkéri Mihalik László tagot, hogy ismertesse a tanács előtt mindazokat a rendelkezéseket, amelyeket ez ideig kiadtunk. Mihalik László felolvassa a megalakulási jegyzőkönyvet, majd ismerteti a kiadott rendelkezéseket, és kéri annak a tanács által való jóváhagyását. A kukorica szétosztásával kapcsolatban ismerteti a megyei forradalmi tanács álláspontját, mely szerint azt 176 a további intézkedésig meg kell őrizni, mivel erre az ország ellátásához igen nagy szükség van. Ezen intézkedést a tanács megnyugvással tudomásul vette. Zohó József elnök ezután kéri a forradalmi nemzeti bizottságot, hogy adjon felhatalmazást [az ő] és Mihalik László részére, hogy egymással a felvetődő problémákat átbeszélve halaszthatatlan ügyekben azonnal döntést hozhassanak, és intézkedést tegyenek a tanács nevében, melyet a tanáccsal utólag fognak ismertetni és jóváhagyatni. A helyi forradalmi tanács ezen felhatalmazást egyhangúlag megadta. Ezenkívül voltak még hozzászólások és követelések. így követelték azt, hogy az iskolában imádkoztatni kell, éppúgy, mint régen, a tanítás megkezdése előtt és végén. 177 Felvetették továbbá azt, hogy ez egy katolikus község és az iskolának az igazgatója más felekezetű. Ezért kérik, hogy az iskola igazgatásával katolikus tanítót kell megbízni. Kérik, hogy ezek iránt a szükséges intézkedéseket tegyék meg. 176 A készletekről van szó. 177 Helyesen: után. 142