Á. Varga László - Pásztor Cecília: AZ 1956-OS forradalom Nógrád megyei okmánytára II/1. 1956. október 24–november 13. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 31. (Salgótarján, 2001)
82. Jegyzőkönyv Karancskeszi Község Forradalmi Nemzeti Bizottságának első üléséről – Karancskeszi, 1956. október 30.
A követelések [ismertetése] után a bizottságnak Pilinyi Sándor járási bizottsági] tag bejelentette, hogy Romhányi István karancskeszi földművest megyei szinten, anélkül, hogy arról előzetes vélemény lett volna kérve a község közvéleményétől, a bizottság tagjává választotta. Ezt az eljárást [a bizottság] egyhangú véleményével helytelennek tartja, és kéri nevezettnek azonnali visszahívását, mert arra a megbízatásra nevezettet alkalmasnak nem találja. Ugyanakkor erre a megbízatásra a már korábban is tartott megbeszélések és a nép kívánsága, nemkülönben a bizottság egyöntetű állásfoglalása mellett kívánja if). Huszár Jánost megválasztani, illetve helyette behívni. Foglalkozott ezután a bizottság helyi problémák megoldásával [is], így nevezetesen: 1. A helyi élelmiszer-felvásárlásoknál tapasztalt túlkapások megakadályozása érdekében ellenőrzést rendelt el, erre Básti Géza, Tóth Kálmán és Egyed István biz[ottsági] tagokat jelölte ki. 2. Elhatározta a bizottság, hogy Budapest és általában az élelmiszerben szűkölködő lakosság részére búzát, burgonyát és babot fog begyűjteni és rendeltetési helyére juttatni. 3. Megbízta a bizottság elnökét, hogy Tóth István gépállomás-igazgató eddigi működését a gépállomás forradalmi bizottságával együtt vizsgálja felül, és erről a legközelebbi ülésen tájékoztatót adjon. Ugyanakkor Tarjáni Lászlóné volt vb-elnök[öt], aki a Rákosi-rendszernek túlbuzgóságot is meghaladó egyéni személyi kultuszával 175 a községben mérhetetlen erkölcsi és politikai károkat okozott, sok becsületes egyént alaptalanul meghurcoltatott, addig is, míg a felelősségre vonása megtörténik, a községből el kell távolítani. Ez az intézkedés azért is szükséges, mert a nép haragja esetleg komoly cselekményekhez vezethetne. A bizottság végül elhatározta, hogy legközelebbi ülését 1956. november 2án, este 6 órakor tartja, szükség esetén azonban azonnal is összehívható. Több tárgy nem volt, [az] elnök az ülést berekesztette. K. m. f. Klement József s. k. Bárdos Zoltán s. k. biz[ottság] elnöke biz[ottság] titkára Nagy Róbert s. k. Tóth Kálmán s. k. Két és egynegyed oldalas, gépelt, a hitelesítők által saját kezűleg aláírt eredeti tisztázat. - NML XXV. 4. c) B. 320/1957. A mondatrész valahogy így lenne helyes: aki Rákosi túlbuzgóságot is meghaladó személyi kultuszával. 140