Á. Varga László - Pásztor Cecília: AZ 1956-OS forradalom Nógrád megyei okmánytára II/1. 1956. október 24–november 13. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 31. (Salgótarján, 2001)

63. „Azonnal végre kell hajtani a SZOT programját” címmel közli a megyei sajtó a szakszervezetek kilencpontos követelését – Salgótarján, 1956. október 30.

63. „Azonnal végre kell hajtani a SZOT programját" címmel közli a megyei sajtó a szakszervezetek kilencpontos követelését Salgótarján, 1956. október 30. Azonnal végre kell hajtani a SZOT programját. Intézkedések a bérrendezésről, a norma megszüntetéséről és egyebekről 134 Mint már korábban hírül adtuk, a SZOT 1956. október 26-án kiadta a szakszer­vezetek programját, helyet adva benne dolgozó népünk jogos követelésének, ja­vaslatainak. A SZOT programjában megjelölt pontokat minden üzemben, azon­nal végre kell hajtani. 1. Meg kell választani a munkástanácsokat, és rájuk kell bízni az üzem irányítását. 2. A bérfizetéseket az esedékes fizetési napon eszközölni kell minden körülmé­nyek között, s erre a pénzt meg kell szerezni. 3. A béreket 800 forintig azonnal tizenöt százalékkal növelni kell, 1500 forintig pedig tíz százalékkal. Ha az igazgató vagy az üzem más gazdasági felelőse ellenáll, a munkástanács és az üb tegyen intézkedést, hogy ez végre legyen hajtva haladéktalanul! 4. A normákat, ahol a munkástanács és a dolgozók kérik, azonnal meg kell szüntetni, és helyi viszonylatban alakítsák ki, hogy mivel mérjék a teljesít­ményeket! 5. A négyszázalékos gyermektelenségi adót a keresetből levonni nem szabad. Azonnal meg kell szüntetni a levonást! 6. Ahol a tüntetésben haláleset történt, a családtagok részére a szakszervezetnek rendkívüli segélyt kell folyósítani, 300-500 forintig. Ezt az összeget rendkí­vüli esetben (nagycsalád stb.) 1000 forintra lehet növelni. 7. A TB és az üb-k, valamint a munkástanácsok kövessenek el mindent, hogy meginduljon a békés termelés, és a szállítómunkások biztosítsák a dolgozók üzembe való szállítását, valamint a dolgozók számára az élelem szállítását! 8. Azon dolgozóknak, akik fegyveres őrséget álltak az üzemben, vagy részt vet­tek a leállás alatt is a munkában, bérüket duplán kell kifizetni, vagyis az át­lagkereset kétszeresét kell, hogy kapják. Azoknak pedig, akik odahaza ma­radtak, átlagkeresettel kell kiesett napjukat elszámolni. 134 A SZOT programjára ld. még a 6. és 33. számú dokumentumot. A kilenc pont táv­mondatként terjedt az egyes üzemekben, egy példánya megtalálható pl. az AKÖV Munkástanácsának vezetőit elítélő, B. 263/1958. számú perben, de viszontláthatjuk a pontokat egyebek mellett a Salgótarjáni Palacküveggyár forradalmi követelései kö­zött is (Id. a 41. számú dokumentumot). 117

Next

/
Thumbnails
Contents