Oborni Teréz: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1597-1603 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 28. (Salgótarján, 2001)

Regeszták

gosainak kapitánya ellen, amiért az korábban tiltakozott Forgách ellen, azt ál­lítva, hogy Forgách az ő jobbágyait jogtalanul feltartóztatta. Ezt ne merészelje tenni többé - mondta Trombitás -, mert ura nem engedi meg az ilyenfajta gya­núsítgatást. 329. (I. 45.) Etthre György prokurátort vallott. 330. (I. 45.) Kürtösy Mihály kérésére Herédy Mihály (nobilis) szolgabíró megidézte Kürtösy Baltazárt (nobilis) familiárisa, Szigeti Dámján útján Ebec­ken, január 12-én. 331. (I. 45.) Bata Bálint szolgabíró és esküdt kiküldését kérte a Kalonda és Rap possessiók közötti határ kiigazításához. 332. (I. 45.) Ebeczky Tamás (nobilis) tiltakozott amiatt, hogy az ő búzáját Pusztakiskürtös praediumon kicsépeljék, ezért eltiltja Szigeti Damjánt és máso­kat is, ökreik ottani legeltetésétől. 333. (I. 46.) Szigethy Dámján nevében Bene András viszonttiltakozott, és közölte, hogy ha az előbbi tiltakozónak a falun kívüli mezőn is van búzája, azt kerítse körül. 334. (I. 46.) Gyarmati Balassa Mária (generosa) - mint néhai gyarmati Ba­lassa Bálint fiának, Jánosnak (magnificus) természetes és törvényes gyámja ­megkeresésére Herédy Mihály (nobilis) szolgabíró megidézte Balassa Zsig­mondot és Balassa Imrét (magnifici), libertinusuk, Kadancz Balázs útján Alsó­esztergáron 1599. január 11-én. 335. (I. 46.) Géczy György (nobilis) február 8-án prokurátort vallott. 336. (I. 46.) Vatai Gáspár prokurátort vallott február 16-án, és 12 dénárt le­fizetett. 337. (I. 46.) Bay Ferenc (nobilis) szolgabíró jelentette, hogy Forgách Zsig­mond (magnificus) kérésére 1597. június 16-án kiszállt Csehbrézó possessióra, és a Kukova possessio területéről és erdeiből a karvai Orlle Miklós által elhaj­tott disznókat tőle visszakövetelte, servitora, Sziráki Lukács (agilis) útján. Nógrád vármegye közgyűlése 1599. február 4. (V. p. Purificationis Mariae) Szécsény oppidum 338. (I. 46.) Az őfelsége által január 25-re összehívott pozsonyi országgyű­lésre követté választották Thrucz Ferencet, a vármegye jegyzőjét, költségeire napi 2 forintot fog kapni, ezenfelül favásárlásra heti 1 forintot. Nógrád vármegye közgyűlése 1599. április 26. (II. p. Georgii) Losonc oppidum 339. (I. 47.) Bata Bálintot megválasztották vármegyei adószedőnek /per­ceptor/, fizetése 50 formt lesz, amelyet ha contributio általános adószedője vo­48

Next

/
Thumbnails
Contents