Oborni Teréz: Nógrád vármegye nemesi közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái 1597-1603 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 28. (Salgótarján, 2001)

Regeszták

Nógrád vármegye közgyűlése 125 1599. január 19. (II. a. Fabiani et Sebastiani) h. n. 303. (I. 42.) Őfelsége füleki várának alkapitánya, Rédey Ferenc (egregius) tiltakozással bejelentette, hogy már korábban is kérte a vármegyétől élelem szállítását a füleki katonák részére, ha a vármegye ezt a kérést nem tudja telje­síteni, akkor ő semmit sem tehet a katonák portyázásai és túlkapásai ellen, kü­lönösen így, hogy a mostani háborúban a törökök előrenyomulása éppen erre a vidékre irányul. 304. (I. 42.) A fenti bejelentéssel szemben a vármegye is tiltakozott, és kö­zölte, hogy amit tudtak, megadtak, mind az élelemszállítás, mind a vár építésé­hez történő fahordás terén. Ezért ha a katonák az előbb mondottakat beváltják, a vármegye a főkapitányt és őfelségét is értesíti. Kérik, hogy a kapitány tartóz­tassa meg a katonákat a túlkapásoktól, és azokat a katonákat, akiket szabad hajdúknak hívnak, az ország törvényei ellenére ne tartsa. Válaszul a kapitány kijelentette, hogy a hajdúkat nem ő, hanem a néhai főkapitány, Christoph Tif­fenbach tartotta. 305. (I. 42.) Balassa Zsigmond (magnificus) nevében Bene András bejelen­tette, hogy a portyázó katonák ellen birtokain fel fog lépni, amit a vármegye meg is engedett neki. 306. (I. 42.) Szentmáriay György szolgabíró és esküdt kiküldését kérte ta­núk kihallgatása céljából, mert Rédey Ferenc az ő panaszait nem vette figye­lembe és háborgatta. 307. (I. 43.) Rédey Zsigmond a maga, valamint Újszászy János és Daróczy István (nobiles) nevében tiltakozással bejelentette, hogy Kazáron lévő birtokai­nak tizedét sem Szécsényi Lajosnak (nobilis), sem másnak nem akarja átadni. Tudja, hogy nevezett már letett 3 forintot, amiért megvásárolta a mondott tize­det, pedig már korábban is eltiltotta ettől Bay Ferenc szolgabíró közbejöttével. Mindkettőjüket megmtette. 308. (I. 43.) Soós János (egregius) az alispán előtt január 13-án prokurátort vallott. 309. (I. 43.) Tassy János (egregius) szolgabíró és esküdt kiküldését kérte. 310. (I. 43.) Bay Ferenc szolgabírónak Szentmáriay György kérésére, Soós Gábor jobbágya búcsúztatása ügyében hozott korábbi határozatáról - amely szerint a jobbágy 12 forintot köteles fizetni elköltözése fejében -, a vármegye úgy döntött, hogy a jobbágy nem több, mint 4 forintot fizessen, és akkor Szent­máriay György hatalma alá költözhet. 311. (I. 43.) Bornemissza Farkas prokurátort vallott. 312. (I. 43.) Szentmáriay György kérésére a vármegye úgy határozott, hogy Szentmáriay Fülek melletti birtokait, amelyekről a német katonák őrhe­lyeire fát szoktak szállítani, a magyar katonák ne háborgassák. 125 A gyűlés jellege nincs feltüntetve a jegyzőkönyvben. 46

Next

/
Thumbnails
Contents