Á. Varga László – Dupák Gábor – Hausel Sándor – Szomszéd András: Héhalom története a kezdetektől 1960-ig - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 24. (Héhalom, 2000)

Dupák Gábor: Héhalom története 1945-1960 között - A falu oktatási, művelődési és egészségügyi helyzete - Tanügy

Az iskola vezetésében 1957/58-ban változások történtek. Az igazgatói poszt Kör­mendi Ferenc elhelyezésével megüresedett és azt 1957. július 1 -én Surányi József vet­te át, míg helyettese Csomor József, majd később Pócsik Sándor lett, aki egyúttal ellátta a megalakult helyi KISZ-szervezet titkári teendőit is. Az új tanévben 244 gyer­mek iratkozott be az iskolába. A tantestület tagjai közül sokan a tanításon kívül más, közművelődési - közéleti fel­adatokat is elláttak. Csomor igazgatóhelyettes vezetője lett a Kultúrotthonnak, Horváth Etelka a szakszervezeti munkában fejtett ki tevékenységet, míg Miczki Györgyné az út­törőcsapattal foglalkozott, mint annak vezetője, Mészáros Mária pedig a könyvtárra fel­ügyelt. 16 4 Az 1959-es tanévet három, szakos nevelővel, öt alsószakos tanítóval és két gyakor­lóéves tanítójelölttel kezdték meg. Az oktatómunka minőségét hátráltatta, hogy a fel­ső tagozatban a tantárgyak felét nem szakos pedagógus tanította. Káros volt a nevelők vándorlása is. Az év folyamán az 1. osztályban öt pedagógus fordult meg. Hátráltatta a tanítást az is, hogy sok gond volt a fűtéssel, mert az iskola nem rendelkezett megfelelő nagyságú széntárolóval. A tűz „ápolása" a diákok feladata lett."' 5 Az iskola 1959/60-as esztendejéről már Kosztolnik Anna számolt be a községi végrehajtó bizottságnak. Az évkezdésnél 269 tanuló iratkozott be, de csak 263 kapott év végén osztályzatot. Ekkora pedagógusok száma 10 fő volt. Ami a tanulmányi ered­ményt illeti, az iskola 22 kitűnő, 25 jeles, 66 jó, 84 közepes, 30 elégséges és 36 elégte­len tanulóval rendelkezett. Az utóbbiak közül 18-an végleg évet ismételtek. 16 6 Az 1961/62-es tanévben az igazgatói feladatokat Kosztolnik Anna látta cl. A tanév folyamán beiratkozó tanulók száma 277 fő volt, akiket kilenc pedagógus tanított. A ta­nulmányi átlag 3,08-at mutatott. Az iskolai év újdonsága és szenzációja volt, hogy az intézet a községi tanács jóvoltából televíziót kapott és a vasárnap délelőtti előadásokat nemcsak az iskolások, hanem a község népe is látogatta. Ebben az évben az öt tanter­mes iskola külső környezete is változott. Elkészült a kerítés, megnagyobbították a sze­méttárolót, illetve további felújításokra, például tanterembővítésre 150.000 forintot kaptak. Az iskolai élet néhány statisztikai mutatójának - tanulói létszám, tanerő-ellátott­ság, egy pedagógusra jutó tanulók száma - segítségével foglaljuk össze a 16 év válto­zásait. 164 Uo. 1957. 165 Uo. 1959. 166 NML. XXIII. 12,6.1b. 1960. júl. 30.-ai ülés. 247

Next

/
Thumbnails
Contents