„…Süvegemen nemzetiszín rózsa…” ’48-49-es nógrádi nemzetőrök, honvédek, gerillák - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 21. (Salgótarján. 1999)
ROKKANT HONVÉDEK, ÖZVEGYEK ÉS ÁRVÁK
Nógrád vármegyei honvédegylet Megalakult 1867 tavaszán őrnagy Udvardy Péter elnöklete alatt, őrmester Kővy Tivadar jegyzővel. Kiterjeszkedik a vármegye egész területére, s fennáll szakadatlanul. Elnök nem sokára elkötelezvén, valamint a jegyző is leköszönvén, az egylet éveken át hallgatott, míg végre megválasztván elnökké Kovács Sándor őrmester és Nagy József tizedes jegyzővé, ismét életjelt adott s azóta fennáll, az egylet keretében megemlítendő, hogy az 1861-ben szóba jött eszme, miszerint az 1849. márcziusban a honvédek által ott tetemes túlerő ellen vívott csatának emlék állítassák, 1877-ben életet nyert, miután az, megfelelő díszes vasöntvényben, ugyanezen év tavaszán Losoncz város terén felállítatott s ünnepélyesen lelepleztetett. Székhelye Losoncz. Honvéd-névkönyv Az 1848/49-diki honvédseregnek 1890-ben még életben volt tagjairól. összseállította Mikár Zsigmond. Budapest. Pesti Könyvnyomda-Részvény-Társaság 1891. Tagjai az egyletnek: Ezredes: Károlyi Miksa, doldb., Pencz. Őrnagy: Udvardy Péter, kir.ny.honv.őrn., Gyoma. Századosok: Antony Bála, tvsz. jegyző, B.-Gyarmat. Bodnár István, ügyv., Berezel. Endrődy János, mg., Csalár. Dessewffy Gyula, földb., Pethő III. r. érdemjel tulajdonosa. Dióshegyi Thádé, h. ny., Pencz. Horváth Valér, mg., Varsány. Kemény Károly, h. ny., Bagyon