Salgótarján történelmi kronológiája I. A kezdetektől 1944-ig - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 20. (Salgótarján, 1996)
1893. december 10. - Lukács Béla Huta néven helyezték üzembe az Egyesült Magyarhoni Üveggyárak Rt. új salgótarjáni palackgyárát. A kereskedelemügyi miniszter nevét viselő üzem már novemberben megkezdte a termelést. 1893. december 21. - A képviselő-testület három nagyközségi választókerületet alakított ki. Az elsőbe tartozott a belközség, a másodikba az acélgyár környéke és Salgóbánya, még a harmadikba a bányakolóniát és az államvasút telepét sorolták. 1893 folyamán. - Felépült a Zagyvai-rakodó szénosztályzója. 1894. március 15. - A képviselő-testület megalkotta a bérkocsi iparról szóló szabályrendeletet. Ebben többek között leszögezték, hogy a kocsik csak a testület által kijelölt helyen tartózkodhattak, tilos volt az utasokat „fuvarért zaklatni", és potyautasokat sem vehettek fel a fizetővendég beleegyezése nélkül. - A képviselő-testület feliratban kérte a kereskedelemügyi minisztert, hogy a BudapestRuttka közötti vasúton, Salgótarján északkeleti részén engedélyezze a Salgó Tarjánacélgyár elnevezésű állomás felállítását. A feliratot Szilárdy Ödön vezette küldöttség vitte fel a miniszternek. 1894. május 16. - Bauer Miksa, Bőhm Béla és Keszler Antal kereskedők és zálogház-tulajdonosok engedélyt kaptak, hogy Salgótarján déli részén lévő mocsaras telkükön vasöntödét és gépgyárat alapíthassanak. 1894. június 30. - Negyedszázados tanítói jubileumát ünnepelte Porázik György acélgyári igazgatótanító. 1894. július 22. - Felszentelték a Salgótarjáni Ipartestület zászlaját. 1894. július 31. - Sor került a jegyzői hivatal tisztségviselőinek megválasztására, mely során a jegyző továbbra is Pap János lett, Kovács Antalt választották aljegyzőnek, míg a segédjegyzői feladatokat Eisenkolb Ivor és Holcsek Ferenc látta el. - A képviselő-testület alapító tagként belépett az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületbe. Ennek kapcsán vetette fel Andreics János bányamérnök, egy Salgótarjánban felállítandó bányászati iskola létesítésének gondolatát. 1894. október 17. - Megnyílt az SKB Rt. 64 ezer korona költséggel épített új központi társulati népiskolája.