1956 Nógrád megyei kronológiája és személyi adattára - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 19. (Salgótarján, 1996)
Salgótarjáni járás - Karancslapujtő
Herczeg József ifj.; Karancskesziben született 1936. június 16-án. Anyja neve Murár Ilona. Iskolai végzettsége 8 általános. Tagja volt a nemzeti tanácsnak. Nem indult ellene eljárás. Juhász Sándor: Karancskesziben született 1925. május 13-án. Anyja neve Petróczy Margit. Iskolai végzettsége 6 elemi, foglalkozása földműves. Tagja volt a nemzetőrségnek. Nem indult ellene eljárás. Klement József: Munkás családban született Karancskesziben 1920. május 30-án. Anyja neve Kovács Julianna, iskolai végzettsége 6 elemi. 1937 és 1948 között a salgótarjáni Tűzhelygyár fémcsiszolója. A katonai szolgálatot 1941 és 1945 között teljesítette. 1948ban SZÖVÖSZ-iskolát végzett, majd 1954-ig megyei MESZÖV-titkárként dolgozott. Innen került szülőfalujába vb-elnöknek. 1945-től tagja volt az MKP-nek, illetve az egyesüléstől az MDP-nek. A forradalom idején vb-elnökként, a nemzeti tanács elnökének választották. Állásából 1957 februárjában váltották le. 1957. május 13-án került előzetes letartóztatásba. A Balassagyarmati Megyei Bíróság 1957. szeptember 6-án 3 évi börtönre, 5 évi részleges jogvesztésre és 1000 Ft értékű vagyonelkobzásra ítélte, míg másodfokon a Legfelsőbb Bíróság 1958. március 24-én börtönbüntetését 1 év és 6 hónapra, részleges jogvesztését 1 évre, a vagyonelkobzás mértékét pedig 500 Ft-ra csökkentette. Krizsanyik István: Karancskesziben született 1936. július 2-án. Anyja neve Mákos Erzsébet, iskolai végzettsége 8 általános. Tagja volt a nemzetőrségnek és a nemzeti tanácsnak. Nem indult ellene eljárás. Nagy Norbert: Kisiparos családban született Karancskesziben 1931. szeptember 3-án. Anyja neve Zsidai Ilona. Iskolai végzettsége egyetem, foglalkozása közgazdász. A forradalom idején tagja volt a nemzeti tanácsnak. A Balassagyarmati Megyei Bíróság 1957. szeptember 6-án 3 év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Petróczy Gyula: Nógrádmegyeren született 1899. június 19-én. Anyja neve Sinágel Rozália. Iskolai végzettsége érettségi, foglalkozása pénztáros, majd gazdálkodó. A forradalom idején tagja volt a községi nemzeti tanácsnak és a Salgótarjáni Járási Forradalmi Nemzeti Bizottságnak. 1956 után közbiztonsági őrizet alá került. Sztrémi Pál: Karancskesziben született 1918. július 20-án. Anyja neve Fodor Mária. Iskolai végzettsége 6 elemi, foglalkozása bányász. 1945 után az SZDP tagja lett. A forradalom idején a nemzeti tanács tagjává választották. Nem indult ellene eljárás. KARANCSLAPUJTŐ október 23: - A helyi kommunisták fegyveres őrséget szerveztek. 73