1956 Nógrád megyei kronológiája és személyi adattára - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 19. (Salgótarján, 1996)

Salgótarjáni járás - Salgótarján

nek a burzsoá földesúri, illetve a Rákosi-Gerő féle klikk restaurációs kísérletei ellen. Elítélték Hajdú Józsefet és Rácz Károlyt, amiért elhagyták posztjukat. Döntöttek arról, hogy néhány korábbi vezető beosztású pártkádert átirányítanak a termelő munkába. így került ki az apparátusból Oroszi Károly, addigi megye tanácsi ipari osztályvezető, Kerner Lajos, Bérezés Henrik és Nóvák József, aki október 27-ig a városi pártbizottság titkára volt. - Az ipari üzemekben megindult a részleges termelés. november 19: - A Magyar Szabad Szakszervezet Nógrád Megyei Szövetsége Ideiglenes Elnökségének ülésén napirendi pontként a békés termelő munka szerepelt. Egyetértettek a munka fel­vételével, de csak az általános sztrájkjog fenntartásával és követelték a kormánytól és annak helyi szerveitől a deportálásokkal kapcsolatos állásfoglalás kiadást. - Az Acélárugyári nagyüzemi munkástanács úgy határozott, hogy a november l-e előtt meghozott fegyelmi határozatokat érvényteleníti. A döntés azonban nem vonatkozott azokra, akiket alacsonyabb munkakörbe helyeztek át. Szembetegség miatt dr. Magos Béla lemondott elnöki posztjáról a munkástanácsban. november 20: - A Nógrád Megyei Rendőrkapitányság felszólította a lakosságot, hogy a kintlévő fegy­vereket legkésőbb november 24-én 22 óráig adják le az illetékes rendőri szerveknek. - A megyei tanács elnöke és Cser Gyula, az új kormányösszekötő, tájékoztatót tartott a megyei tanács osztályvezetőinek és a járási tanácsok elnökeinek. A tájékoztató fő té­mája a különböző forradalmi bizottságok ténykedése, azok szerepe, továbbá a tanácsok, mint választott államhatalmi szervek működésének beindítása volt. november 21: - A rendőrség kérésére a szovjet katonai parancsnokság feloldotta a kijárási tilalmat. - A bányai üzemek munkástanácsainak képviselőiből alakult meg a Nógrádi Szénbányá­szati Tröszt 15 fős központi munkástanácsa, melynek tagja lett: Bogyai Vilmos (Nagy­bátonyi Szolgáltató Vállalat), Burján Antal (Salgótarjáni Szolgáltató Vállalat), Chmell Ferenc (tiribesi üzem), Czéki László (Kisterenyei Szolgáltató Vállalat), Csedő Antal (nagybátonyi üzem), dr. Csillag József (Bányatröszt), Gaál Lajos (kisterenyei üzem), Hajnal Ottó (mizserfai üzem), Kocsis István (zagyvái üzem), Kollár Ernő (mátranováki üzem), Kovács Vilmos (kazári üzem), Szabó József (rónai üzem), Szabó Lajos (kányási üzem), Szádvári Béla (szorospataki üzem), Tóth Gyula (ménkesi üzem). A tanácstagok maguk közül jelölték ki az 5 fős intézőbizottság tagjait, akik az alábbiak lettek: Bogyai Vilmos, Gaál Lajos, Kollár Ernő, Szabó Lajos és Szádvári Béla. Az operatív testület elnöke Szádvári Béla lett. - A megyei tanács épületében a megye üzemeinek, bányáinak és intézményeinek kül­döttei megválasztották a megyei munkástanácsot. Tagjai: Benkő Béla (IKV), Csákvári László (Építőipari Vállalat), Derekas Gyula (Tűzhelygyár), Kecskés Károly (33. sz. AKÖV), Nyitrai János (Salgótarjáni Üveggyár), Pálfalvi Gyula (Mélyfúró), Pintér Jó­zsef (Ötvözetgyár), Sávolyi György (Erőmű), Steigerwald Ottó (Acélárugyár), Toldi István (Zagyvapálfalvai Üveggyár), Tóth Faragó József (Bányagépgyár), Tőzsér János 33

Next

/
Thumbnails
Contents