Újabb Madách Imre-dokumentumok a Nógrád Megyei Levéltárból és az ország közgyűjteményeiből - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 18. (Salgótarján, 1993)
I. Madách Imrére közvetlenül vonatkozó dokumentumok (1823. január 21. – 1865. szeptember 16.) - 32. A Madách-család osztályegyezsége özv. Madách Imréné Majthényi Anna és örökösei között (Alsósztregova, 1850. július 14., 16.)
saját kezelése ideje bekövetkezik - találtatni fognak - éppen ezen 85,050. pfor. 56. xr szerzeményi öszveg felosztásánál meg állapított kulcs szerint kötelesek fizetni. Mi illeti különösen a' Mike Budai javakat, - meílyeket a' feljebbi szerzeményekbe, még benem foglaltam; - 's mellyekbe én a' birtok alap biztosításának meg szerzésére 5,556. pfokat 1842 lk évben fektettem be: - ezekben, - noha szinte szerzemény javaknak tekintendők - gyermekimet négy egyenlő részre osztoztatom, - azon kijelentéssel: hogy valamint most, az 5,556. pfor. befektetésemet, mint kiegyenlítési öszveget tárgyalom, azért; - hogy a' többi birtokok testületekbe osztva maradjanak: - úgy - ha a' birtokba vétel ideje el érkezik - akkor ezen javak daraboltassanak el, e' mostani osztoztatásban ki tűnő birtok hiánynak ki egészítésére; - melly hiány, addig is kötelező Levelekkel pótoltatik ki. Végre mi a' felszerelési alapot, - jelesül ingóságokat - gazdaságbeli eszközöket Szarvas marhát - Birkát - Sertvést - Lovakat illeti: - ezekből fenn tartok magamnak azt, és annyit, - mire 's mennyire lakásomhoz képpest, 's más körülményeim szerint szükségem leend: - a' felesleget pedig, át adom két férfi gyermekimnek, számításom szerint 4000. pengő forintok értékében, - kik is ebből leány testvéreiket fejenkint 1,000. pftal elégítik ki. Magok a' fiúk között pedig, az itt érintett marhákat, 's azokhoz tartozókat egyenlő két részre osztom, úgy mint arról alább intézkedek. Meg említendőnek tartom itt azt, hogy Leányimnak kiházasításukra költöttem fejenkint 4,800 - és így kettejekre 9.600 pfkat. Imre fiam kiházasítására 2.000 pfkat. Károly fiamra e' czélra semmit. Azon Birkák és 16. ökrök pedig, mellyek férjem elhunytával maradtak, - mennyire most is léteznek, 's különösen a' Birkák dögvész által élnem vesztek, - értékbe tesznek most a' Szerszámokkal együtt 8.900 pfkat. Azon ökrök, igás Lovak, Sertvések, mellyek az úrbériség elvesztése után, özvegységembe általam gyarapíttattak, értékbe tesznek 1.800 pfkat. Öszvesen 22.300 pfkat. Ebből fejenkint egy gyermekre 5,575. pforint esne: - ki tűnik pedig, hogy e'szerint leányaim, midőn még ez osztályban a' marhákból 1,000 pft különösen kapnak, - azzal, mit férjhez mentükkor adtam nekik, - már 5,800 pfkba részesülnek, - 's e' szerint bő kielégítést nyernek. Feljebbiekben ki mondtam gyermekim osztoztatásának alapjául szolgáló okokat, és vezér elveket, - most a' tettleges osztály részek elrendezésével, és ki jelelésével, adok azoknak életet - eképpen: 5 szor Imre legidősb fiamnak oda feljebb elő sorolt elveket követve, tészen illetménye: Idősb férfi öröködési jogon 24.440. pfor. 30. xr. Férfi ágat illető ősi apai jogon 9.005. for. 15. , Anyai ősi birtok jrjgtfn i: ' „,: 51.297. for, 41. .72/300.-' Szerzeményekbőí 28.350.- 18 200/300. Imre öszves illetménye 113.093. for. 44. 275/300. xr. Ezen öszveg értékében kapja e' következő birtokokat: 54