Újabb Madách Imre-dokumentumok a Nógrád Megyei Levéltárból és az ország közgyűjteményeiből - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 18. (Salgótarján, 1993)
II. A családtagok életrajzi, iskolai, hivatali, gazdasági, valamint a Madách-birtokok utóéletére vonatkozó dokumentumok ([1806 után] – 1938. november 11.) - 290. Madách Imre, Madách Károly fia kéri ügyvéd barátját, Csengey Gyulát ügyének képviseletére „az idősb férfi örökösödésre” vonatkozó perben (Balassagyarmat, 1909. március 25.)
kaptak = 40000 frt. - márpedig jelzett osztálylevél alapján egyenkint 18848 frt esett volna - II Imre pedig az osztály levél szerint kapott: idősb férfi örökösödés jogán 24440 frtot nem korlátozott vagyont pedig 88653 " tehát Aladárnak a lányok kifizetése után az utóbbi természetű vagyonból 48653 frt értékű vagyona maradt. Aladár 1908 juli 24 én halt meg végrendelet hátrahagyásával, mellyel általános örökösévé törvényes leányát, Flórát tette. A hagyaték tárgyát nem egészen 6000 hold ingatlan képezi, melyből az idősb férfi örökösödésre szabályozott rész a III mellékletét képező vagyon összeírási oklevél V. a. szerint csupán 883 1/2 holdat tesz. Hogy a család másik ága az ősök egyenes és határozottan kifejezett akaratát tiszteletben tartotta és tartja ma is, azt nem csak az bizonyítja hogy atyám Karoly ki az 1850 iki osztály levelet annak dacára hogy az osztály levél szerint is 12400 frt értékkel kevesebbet kapott, mint testvér bátyja // Imre - ami azomban csak látszólagos mert anyjuk az osztály alkalmával az épületeket következetesen nem értékelte már pedig az lSlliki oklevélből is kitűnik hogy az épületek nagy gondokat okoztak magas értékelésük miatt, melyekért alapitó Sándor cirka 50000 frtot fizetett Révaynak mit okmányokkal igazolni tudok - az osztályt mégis elfogadta, amivel szemben VI. alatti 1888ban kelt végrendeletének 5 pontjában az idősb férfi örökösödésre vonatkozó igény jogosultságát kifejezetten fentartotta Aladár fiágoni magvaszakadása esetére. Itt talán helyén lesz megemlitenem hogy az 1850 iki osztály levélben az épületek nem értékeléséből eredőleg atyám Károly nem csak a már említett külömbözettel kapott kevesebbet hanem // Imre két kastélyt kapott amellyek ma is ugy álnak amint akkor áltak, atyám Károly pedig a neki jutott vályogból épült uri lakot 1864ben már kénytelen volt újra épiteni. Hogy őseink akaratát tiszteletben tartjuk mi is, a ma élő nemzedék, azt bizonyítjuk az által, hogy annak érvényt akarunk szerezni azzal a kis külömbséggel, hogy az alapiratban megjelölt örökösödési rend szerint első sorban Emánuel és másodsorban László testvér bátyáim illető jogukról korukra és nőtlen állapotukra való tekintettel a rendtől eltérőleg javamra mint harmad sorban illető javára lemondottak azért, mert a család egyetlen hivatott fentartója az én kedves fiam Mike. Ahol is ki kell jelentenem hogy én előttem is nem az egyéni anyagi előny a czél, hanem alapitó őseim intentióinak teljes mértékben való magamévá tétele mellett azok határozott akaratának érvényt szerezve nevünk egyetlen hivatott fentartója kedves fiam és utódai részére az ötszázados ősifészket biztosítani akarom. Az ügy érdekében eddig tett lépéseim a következők: a közjegyzőnél a hagyaték tárgyalásnál VIII. kivonat szerint a hagyatékra nézve netán érvényesíthető igényt teljes érvényében fentartottam. A IX. végzés szerint miután már tisztábban kezdtem látni a hagyatéki iratoknak pót tárgyalása végetti kiadását kértem az illetékes szécsényi járásbíróságnál, mely kérelmemmel azomban el lettem utasítva, ,ami ellen felfolyamodással éltem, de ezzel is X. szerint szintén elutasítattam. Kosaczky Arnolddal most a telek könyvi azonosság megállapításán fáradozunk és reménylem hogy ez a kérdés e hét folyamán tisztázva lesz, hasonlóképpen a regálé váltság összege is. 506