Újabb Madách Imre-dokumentumok a Nógrád Megyei Levéltárból és az ország közgyűjteményeiből - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 18. (Salgótarján, 1993)

II. A családtagok életrajzi, iskolai, hivatali, gazdasági, valamint a Madách-birtokok utóéletére vonatkozó dokumentumok ([1806 után] – 1938. november 11.) - 169. Elszámolás a Révay-féle alsósztregovai és kisfalui részbirtokról (Pest, 1811. március 26.)

ötszáz Réncs forintot tegyen ki; az igen kedves atyámuram által már kifizetett összegből a mai napon készült elszámolás után igen kedves atyámuram 6420 azaz hatezer-négyszázhúsz Rénes forinttal adós maradt, mivel pedig az igen kedves atyámurammal kötött szerződés erejével ezek a jószágok majdan reám szállank, és tekintetes Révay Dénes úr az én és feleségem adóslevelét is elfogadja, a magam és igen kedves feleségem egyenértékű aláírásával nevében is elismerem, hogy az említett 6420 Réncs forintnyi összeget a tekintetes úr részére adósságként tartjuk számon, CF kötelezzük magunkat, hogy -ezen összeget 6 százalékos kamattal együtt folyó év május 10-ig a tekintetes úrnak pénzben letesszük. Kelt Alsó-Sztrcgován, 1811. február 21-én. Sztregovai és Kelecsényi Madách Imre Madách Imréné Majthényi Anna (A latin eredeti jelenkori magyar fordítása, kiadatlan.) K = A Madách-család második megalapítójának nevezett Madách Sándor (a költő nagyapja) törekvését, a részben zálogban volt Madách-birtokok visszaszerzéséi segítette fia, id. Madách Imre. Jelen esetben atyja adósságát vállalta át, feleségével együtt. Egy későbbi, (1816. február 26.) újabb kötelezvény szintén a Révay-féle birtokok visszapcrlcse során vállalt kötelezettség dokumentuma. Id. Madách Imre 5905 Rft visszafizetését vállalta Révai Dénes úrnak, a Tekintetes úrtól vásárolt természetbeni javakért és különféle ingóságokért adósságként. A tőkepénz visszafizetésének határideje 6 % kamattai, 1811. május 10. (OL P 481. Pasc. X. N° 1-26. 6. cs.) Tm = Madách Sándor: Vö. jelen kötet 166. dok. Tm Id. Madách Imre: Vö. jelen kötet 166. dok. Tm Majthényi Anna: Vö. jelen kötet 166. dok. Tm Alsósztrcgova: Vö. jelen kötet 166. dok. Tm Kisfalu: Vö. MI-dok. 9. dok. Tm 169. ELS7ÁMOLÁS A RÉVAY-FÉLE ALSÓSZTREGOVAI ÉS KISFALUI RÉSZBIRTOKRÓL Pest, 1811. március 26. Alább is írattak, egy részről ugyan én Sztregovai Madách Sándor mint Fatens, más részről pedig én Sztregovai Madách Imre, és Hitves Társam Kesellökeői Majthényi Anna mint fassionariusok adjuk tudtára mindeneknek, a' kiknek illik: hogy mi a' köztünk esett és mai alól írt Napon hitelesített örökös Fel vallásnak következésében, az c' mellett által adott, és Néhai Tekintetes Révay Dienes úr által birt Alsó Sztregovai, és Kis Falusi Rész Jószágon fekvő summákról, e' következendő Computust tettük légyen: ugy mint. 334

Next

/
Thumbnails
Contents