Egyesületek, iskolák, nemzetiségiek Nógrád vármegyében a 18–20. században - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 17. (Salgótarján, 1990.)

Diósi József: SALGÓTARJÁN NÉPOKTATÁSÜGYE 1868 ÉS 1948 KÖZÖTT

megalapították a salgótarjáni Vasfinomító Rt-t, amely a későbbi egyesülés folytán a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. nevet vette fel. Majd az üveggyár (1893) és a vasöntöde (1894) megépítésével a nagyipar megváltoztatta a település képét. /3/ Az 1883. január 7-én megjelent, kérészéletű "

Salgó-Tarján" c. lap így érzékelte a változásokat: "

Előttünk terül el a város(!) termérdek újonnan épült, modern stílű házaival, számtalan boltjával ... Ezek helyén nemrégiben szalmás és füstös házak búslakodtak

." 1902-ben a "

Salgótarjáni Lapok" tudósítója már más szemmel nézi a városiasodást: "

Mérhetetlen szenny az utcákon, köztereken ... A csatornázás, vízvezeték, fásítás, általában: a rendszer és rend tekintetében — sehol semmi nyom

." /4/ Azonoan a már rendezett tanácsú város képe sem fest különben 1925-ben: "

igénytelen külsejével, rendezetlen utcáival még sok kívánni valót hagy hátra

." /5/ Az egyenetlen fejlődés oka a sajátos várospolitikában is keresendő. "

Salgó tarján ugyanis — írja róla Szabó Zoltán A cifra nyomorúság c. könyvében — nem született, hanem készült" a kapitalisták érdekei szerint. így hat Salgótarján jött létre: a bányai, az acélgyári, a palackgyári és a vasöntödéi a városrész mellett, s a település közepén terült el a tulajdonképpeni falu. Majd később: a város nyugati részén a hivatalnokok városa. A néhány dúsgazdag részvénytársaság pedig — mint ahogy a Népszava korabeli száma is rámutat — rabszolgai fegyelemben és függésben tartja munkásait: "

A bányatársulat, a vasgyár és az üveghuta, ezek uralkodnak Salgótarjánban. Nélkülük lélegezni sem szabad, ellenük panaszt emelni sehol sem lehet

." /6/ A minőségi fordulatot hozó iparosodás kihatással volt a lakosság létszámára, összetételére is. A nemrég még "

nadrágszíjparcellákat" művelő őslakosság, a "

he- lyestövesek és ivadékaik" a gyárakba és bányákba szorultak. /7/ Az ipari üzemek munkásszükséglete ugrásszerű létszámemelkedéshez vezetett. Amíg Salgótarjánnak 1857-ben mindössze 926 lakosa volt, a századfordulón az összlakosság 13.552 főt tett ki, s a megye legnépesebb községévé vált. A két világháború között a növekedés dinamizmusa mérséklődött ugyan, azonban 1941-ben a lélekszám már meghaladta a 20 ezer főt is. /8/ A városfejlesztő tényezők következtében a kisközség fokozatosan fejlődött a szűkebb körzet, majd 1908-ban a járás politikai, közigazgatási, kereskedelmi és kulturális központjává, s majd ennek alátámasztására 1922-től rendezett tanácsú