Egyesületek, iskolák, nemzetiségiek Nógrád vármegyében a 18–20. században - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 17. (Salgótarján, 1990.)
Szomszéd András: A SALGÓTARJÁNI KŐSZÉNBÁNYA RÉSZVÉNYTÁRSASÁG TÁRSULATI NÉPISKOLÁINAK TÖRTÉNETE
szegény tanulókat is ellátja a szükséges tanszerekkel és írószerekkel ." A tanulók száma 1888/89-ben 35 mindennapos és 6 ismétlés volt. /3/ Mizserfai körzet Ennél a körzetnél az első iskola az 1880-as évek elején keletkezett. Pacséri idézett művében a mizserfai iskola alapítását 1882-re teszi. A Losonc és Vidéke című lap 1881. november 23-án kis hírben közli az alábbiakat: " Nemti Köszénbánya-Társulat /az ÉKI elődje/ egy iskola felállítását kéri — melyet a közigazgatási bizottság — pártolólag terjesztetik a minisztériumba ." Ugyancsak iskola felállítására kért engedélyt a Kisterenyei Kőszénbánya-Társulat, de ennek az utóbbinak a kérvénye egyenlőre elutasítatott, mert nem szabályszerűen volt kiállítva, ezért " felszerelés végett visszakülde"-tett. /4/ Az iskolák további sorsáról a Nógrádi Lapok 1883. január 7-i számából kapunk hírt: " A nemtii és kisterenyei kőszénbánya telepeken ... az illető bányatulajdonosok által egy-egy népiskola állítatott fel ez évben avégből, hogy a telepeken alkalmazott munkások gyermekei oktatást helyben nyerjenek ." Ezek után megnyugvással jegyzi meg a sorok írója, " ekként a megyebeli nagyobb bánya- és gyártelepek már mind el vannak látva iskolákkal, s ezek fenntartásával a illető tulajdonosok gondoskodnak ." /5/ Ugyancsak a Nógrádi Lapok ad hírt 1885. október 11-én Nemti községben iskolaavatásról. Az új iskola felszentelését Kovács Nándor mátranováki plébános szeptember 29-én végezte. Az iskola létrehozásában nagy szerepe volt Dauts Károly kisterenyei főtisztelendő, Borbás György kisterenyei körjegyző mellett Bene Gyula főgondnoknak, aki mint ÉKI alkalmazott " sok más mellett fő feladatának tekintette a tanügy felkarolását ." Hogy helyileg hol voltak ezek az iskolák, ma már pontosan megállapítani nem lehet. A kisterenyei kőszénbányának bányái a Kazár patak mentén Gyula aknával szemben nyíltak meg 1870 környékén ez a Borbála bánya -, de a későbbiekben a Nemti felé vezető út mellett, az un. Ravaszlyuk dűlőben jó pár évig kolónia működött. /6/ Az 1883-as helységnévtár Koplaló-telepet is említ, ahol a lakosok magyar, német és tót anyanyelvűek, ez az adat pedig egyértelműen bányára utal. Ill Az ún. Nemti bánya iskolája valószínű a régi telepen, az Üreg-telepen működött. Az új iskola 1924-ben épült.