Egyesületek, iskolák, nemzetiségiek Nógrád vármegyében a 18–20. században - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 17. (Salgótarján, 1990.)

Szomszéd András: A SALGÓTARJÁNI KŐSZÉNBÁNYA RÉSZVÉNYTÁRSASÁG TÁRSULATI NÉPISKOLÁINAK TÖRTÉNETE

lakást nem lenne helyén való minden további nélkül a munkásoknak lakásul átadni, mivel ezek a többi hivatalnoki lakások közé vannak beékelve ." /5/ A bányászkodás fellendülése nyomán — az SKB Rt. 1888-ban megvásárolja az Etesi Szénbánya Rt-ot — több település határában is nyitnak új bányákat, amelyek mellett megjelennek a kolóniák, s a kolóniákban az iskolák. 1891-ben Székvölgy bányatelepen (Lajos-tárón) építenek iskolát, amelyben 1892-től Kollmann József tanító végzi népnevelő munkáját. 1893-ban Zagyvaróna-Rónabányatelepen épül és nyílik meg 1 tantermes, 1 tanerős elemi népiskola. Tanítója Karvajszky István, majd őt Hlavnyay Ferenc követi. Ezt követően Pálfalván létesítenek egy új társulati iskolát 1895-ben 54 tanulóval. Három év múlva a 98 tanuló már " új díszes iskolaépület"-et kap 2 tanteremmel, amit a " modern igényeknek megfelelően szereltek fel" . Első igazgatója Gajdóczky János lett. A munkáslétszám állandó emelkedése arra készteti a társaságot, hogy a két alközpontban, Salgótarjánban és Inászón is új iskolákat építsen. Salgótarjánban 1871-1894 között mint fentebb már láttuk, iskola céljára épületet nem emeltek. A tanulók különböző megüresedett lakásokban részesültek oktatásban. Csak a tankötelesek számának rohamos növekedése készteti a társaságot arra, hogy 1894-ben 64.000 korona értékben iskolát építsen, melyet kétszintesre és 5 tantermesre terveztek. Az iskola: 48,5 m hosszú, 10,1 m széles, 10 m magas volt. Hasznos légtere 5648 m^. Alapja kő, felmenő fala tégla, tetőfedése bádog. A belső tér burkolata: folyosó, előtér mozaik; a tantermeké hajópalló. Az iskolában volt villany és udvari vízvezeték. Az épületen kívül volt az árnyékszék. Az iskolához tartozott egy pedellus-lakás is. A főépület tíz helyiségből állott. Az iskolának volt tanári és ifjúsági könyvtára. Az előbbi 245, az utóbbi 478 kötettel. Az iskola mellett faiskolát és " tágas, tornaszerekkel ellátott udvart" létesítettek. Az inászói iskola méreteit nem ismerjük, mert az iskolának készült épület a bányászkodás többszöri megszűnése miatt más célra lett hasznosítva. Építési ideje 1896. A 4 tantermes iskola építési költségei jóval szerényebbek voltak, mint a salgótarjánié. Csak 20.000 koronába került a társaságnak. Méretei a környék falvainak iskoláihoz képest így is feltűnőek voltak. /6/ Összehasonlításképpen: Zagyvaróna községben 1885-ben új iskolát szentelnek fel, melynek építési költségei egy részét — 469 forintot —, Szabó Ábel kántortanító részben gyűjtés útján szedi össze, amihez pótadó címén 1.200

Next

/
Thumbnails
Contents