Társadalmi konfliktusok. Salgótarján, 1989. június 15-18. - Rendi társadalom, polgári társadalom 3. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 16. (Salgótarján, 1991)

V. AZ IPAROSODÁS TÁRSADALMI KONFLIKTUSAI - 2. N. Czaga Viktória: Kézművesek, iparosok, kereskedők a budai védegyletben

RENDI TÁRSADALOM - POLGÁRI TÁRSADALOM 3. TÁRSADALMI KONFLIKTUSOK SALGÓTARJÁN, 1989. N. Czaga Viktória KÉZMŰVESEK, IPAROSOK, KERESKEDŐK A BUDAI VÉDEGYLETBEN Buda szabad királyi város a 19. században az ország legnagyobb szőlőművelő és bortermelő városává fejlődött. 1840 körül területéből 40 %-ot tett ki a szőlő (5.334 hold), ugyancsak 40 %-ot az erdő, míg a beépített terület - amelynek növekedését a környező hegyek korlátozták - mindössze 20 %-ot foglalt el. A városi lakosság számát tekintve a 18. század végén az ország harmadik legnagyobb városa Pozsony és Debrecen után. A 19. század elejére a lakosság létszámának növekedése lelassul: 1836-ban 33.400, 1838-ban 35.000 körül mozgott és tizenhárom év múlva, 1851-ben is csak 37.953 lakosa volt A történetileg kialakult hat városrésze közül a Vár mutatkozott a legvárosiasabbnak. Itt a jómódú polgárok mellett jelentős létszámban laktak kormányszékeknél alkalmazott hivatalnokok is. A Tabán, a Krisztinaváros, az Országút és Újlak lakosai elsősorban szőlőműveléssel és bortermeléssel foglalkoztak. A Vízivárost és kisebb mértékben a Tabánt kereskedők és kézművesek lakták. A budai szőlők gazdag termést adtak. Az évi 200-240.000 akó borból 90.000 akó helyi fogyasztásra, a többi piacra került. A budai szőlőbirtokosoknak nem voltak értékesítési nehézségeik annak ellenére sem, hogy számuk még a 19. század első felében is növekedett, s ez egyben a szőlőbirtokok elaprózódását jelentette. A 18. század végén még 3,6 negyed volt az átlagos szőlőbirtok, ami 1847-re már 2,7 negyedre csökkent. A kézművesek többsége készárútermelést folytatott, s elsősorban maga árulta a boltban termékeit, illetve vitte a helybeli heti és országos vásárokra. A piaci lehetőségek a 19. század első felében növekedtek, kihasználása a budai kézműveseknek is érdekében állt, de az elavult termelési módszerek és a tőkeszegénység nem sok lehetőséget biztosított számukra.

1 Ám az is igaz, hogy a házzal, műhellyel és szőlőbirtokkal rendelkező budai kézműves a 40-es években még biztonságban érezte magát, s kevésbé tartott a nemzeti elszegényedés következményeitől. Ezzel magyarázható, hogy Budán úgy a szőlőbirtokos gazdálkodók, mint a kézművesek körében csekély érdeklődés mutatkozott a védegyleti mozgalom hazai ipart pártoló programja iránt. Az Országos Védegylet Buda vidéki osztálya csak 1845. november 13-án alakult meg, s az összesen 138 fiókegyesüíet között mindössze a 136. volt.

2 Szervezésével azért kellett sietni, mert november 16-án kezdődött a Védegylet országos értekez1. Budapest története III. k. A török kiűzésétől a márciusi forradalomig. Főszerk.: GEREVICH László, Szerk.: KOSÁRY Domokos, írta: NAGY Lajos. Bp., 1975. 275-277., 298., 318-319., 341-342. p. és 363^364. p.; BÁCSKAI Vera: Társadalmi változások Pesten az 1830-1840-es években. In: Pest-budai árvíz 1838., Szerk.: FARAGÓ Tamás. Bp., 1988. 200., 213. p.; BÉLAY Vilmos: Adalékok az ár- és bérviszonyok történetéhez Pest-Budán 1790-1848. In: Tanulmányok Budapest Múltjából. Bp., 1961. 365. p. 2. Hetilap. 1846. márc. 24. 24. sz.