Társadalmi konfliktusok. Salgótarján, 1989. június 15-18. - Rendi társadalom, polgári társadalom 3. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 16. (Salgótarján, 1991)

I. TÁRSADALMI KONFLIKTUSOK, ERŐSZAK, BŰNBAKMECHANIZMUS A 16-18. SZÁZADBAN - 1. Szakály Ferenc: A hatalmaskodás mint a magyar jogok érvényesítésének eszköze a török által megszállt országrészekben

Kisebb hatalmaskodás másnak személyében, vagyonában, jogaiban önhatalmú, erőszakos minden oly megsértése, ami nem nagyobb hatalmaskodás. Büntetése az okozott kárnak, elmaradt haszonnak és a költségeknek megtérítésén kívül a tetteseknek kisebb díja..."* Mint az a - meglehetősen tekervényesen megfogalmazott - fenti summázatból is kiolvasható, e jogintézmény megalkotása eredetileg a nemesek személyének és vagyonának fokozott védelmét szolgálta, s mivel jobbára az elkövetők is az ő körükből kerültek ki, általában is nemesek közti interakció volt. Mindez azonban közel sem jelenti azt, hogy jobbágy nem követhetett el hatalmaskodást, illetve nem lehetett annak szenvedő alanya. Egyfelől: a hatalmaskodási esetek túlnyomó része a nemesi vagyon ellen irányult - sőt a nemesi ház megrohanására, a nemes megölésére, megsebesítésére, megverésére és elhurcolására is többnyire ennek folyományaként került sor -, amibe nemcsak a faluhatár közös haszonvételeit, hanem az egyes jobbágyok személyét és vagyonát is beleértették. Másfelől: a földesurak - főleg persze a kisebbek - előszeretettel használták fel jobbágyaikat ellenlábasaik megfélelmlítésére (ami egészen a település megsemmisítéséig terjedhetett), a vitás határrészek megtámadására, másutt lakó jobbágyok elköltöztetésére vagy elhurcolására.

3 Mindez úgyszintén nagyobb hatalmaskodásnak számított, érte azonban a felelősséget nem az elkövetőknek, hanem az eleve felbujtónak tekintett földesúrnak kellett viselnie. Mint ahogy a személyében vagy jobbágyain keresztül sértett földesúr sem a tényleges elkövetőket, hanem azok urát idézte perbe; az előbbieket egyszerű eszköznek nézte s csupán azért sorolta fel név szerint, hogy a nyomozást végzőket az evidens függési kapcsolaton keresztül "elvezessék" a valódi tetteshez, illetve hogy számukból a bűncselekmény súlya elbírálható legyen. A középkori magyar hétköznapok legkiválóbb ismerője, Szabó István közel 700, jobbágyok kárára vagy jobbágyok közreműködésével elkövetett, 1526 előtti hatalmaskodási eset elemzése alapján arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy a hatalmaskodás nálunk "a feudális belháború" leggyakoribb megnyilvánulása volt: "harc a javakért s bosszúállás azokon, akiktől rövidséget szenvedtek"* Ha ezzel a végkövetkeztetéssel beérnők, akár abba is hagyhatnók fejtegetéseinket, hiszen *a hatalmaskodások vizsgálatából több nemigen derülne ki, mint hogy miként keletkeztek azok a források, amelyekből a paraszti életvitel feltárásában a legtöbbet profitálhatjuk. (Persze ez is fontos történetírói feladat lehetne, a címben jelzett összefüggés vizsgálatához azonban jottányival sem vinne közelebb bennünket.) Benyomásunk szerint azonban a hatalmaskodás - célzatát tekintve - messze több volt, mint a feudális ököljog megnyilvánulása. Benne rejlett ugyanis a jogigény - torz, sőt a mai ember számára visszataszító formában való - kinyilatkoztatása is; azaz felfoghatjuk sajátos eszközökkel végrehajtott jogérvényesítési kísérletnek is. A vélt vagy valós elbirtoklás és más egyéb jogbitorlás elleni védekezésnek persze már akkortájt is akadtak civilizáltabb módszerei: tiltakozni lehetett ellenük a hiteleshelyként működő egyházi testületek, a nemesi vármegyék közgyűlése és az országos főméltóságok előtt is. A korabeliek azonban - akik számunkra mindig túlontúl biztosnak tűnnek a saját igazukban -, úgy tetszik, hatékonyabbnak ítélték az erőszakosabb formát, illetve - többnyire -, a két "megoldás" kombinációját. Végülis a hatalmaskodással sem kockáztattak sokkal többet, mint a tiltakozással, hiszen az utóbbi éppúgy pereskedéshez, az pedig úgyszintén a vitatott javak elvesztéséhez vezethetett, mint az előbbi. (Noha a hatalmaskodásban elmarasztalt elvben minden vagyonát elveszítette, 2. Mivel a hatalmaskodásnak mint jogintézménynek nincsen számottevő szakirodalma, a taxatív jogtörténeti szakirodalomhoz fordultunk meghatározásért: MÁRKUS Dezső (szerk.): Magyar Jogi lexikon (öt kötetben). I. k. Budapest, 1898. 62-69. p. Mivel azonban annak leírása tanulmányunk terjedelméhez képest túlontúl hosszú lett volna, itt a Révai Nagy Lexikonnak az előbbi alapján készült összefoglalását idéztük: IX. k. Budapest, 1913. 877-878. p. 3. SZABÓ István: A középkori magyar falu. Budapest, 1969.174-179. p. 4. i.m. 174. p. 38