Társadalmi konfliktusok. Salgótarján, 1989. június 15-18. - Rendi társadalom, polgári társadalom 3. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 16. (Salgótarján, 1991)
VII. TÁRSADALMI ELLENÁLLÁSI TECHNIKÁK FORMÁLIS SZERVEZETEK NÉLKÜL - 4. Mink András: A hatalomgyakorlás lehetőségei és korlátai a 60-as években
RENDI TÁRSADALOM - POLGÁRI TÁRSADALOM 3. TÁRSADALMI KONFLIKTUSOK SALGÓTARJÁN, 1989. Mink András A HATALOMGYAKORLÁS LEHETŐSÉGEI ÉS KORLÁTAI A 60-AS ÉVEKBEN Az előadás a népesedéssel kapcsolatos elképzelések, viták és programok alakulásával próbálja bemutatni, hogyan változott meg a hatalomgyakorlás* módszere, technikája ä 60-as évek közepétől; hogyan tanulta meg a rendszer az önmaga által is megoldhatatlanná tett konfliktusokat kezelni és ugyanakkor hogyan kényszerült formálisan létező ellenállás hiányában az önkorlátozásra. Ahhoz, hogy ez a változás érzékelhetőbbé váljon, szemügyre kell vennünk, vajon hogyan reagált a politika az 50-es években, a hírhedett "Ratkó-korszakban" a népesedés alakulására. Az 50-es években elsődleges politikai és ideológiai kérdés volt a népesség állandó növekedésének biztosítása. A nép szaporodási kedvének alakulása a rendszer működésének egyik próbaköve volt; a gazdasági és külpolitikai megfontolásokon túlmenően (munkaerőutánpótlás biztosítása, készülődés az esetleges III. világháborúra stb.) fontos legitimációs tényezővé is vált. A népszaporodás növekedése a nép párt iránti hűségének, jövőbe vetett bizalmának és töretlen hitének a bizonyítéka, a születésszám esetleges csökkenése árnyékot vethet a párt vezetésével a napsugaras jövő felé menetelő nép idillikus képére. Mint tudjuk, a pártvezetés előzetes elképzelései, miszerint a szocializmusban automatikusan nő a születések száma, mint sok minden másban, ezúttal sem váltak be. A háború után mindenütt megfigyelhető, de Magyarországon a várhatónál mégis mérsékeltebb születésszám-emelkedés 1950-ben megtört, sőt 1951-ben némileg visszaesett. A kialakult helyzet áz abortusz szigorú üldözésére és a népesedést előmozdítani igyekvő kampány beindítására ösztönözte a politikai vezetést. Néhány, leginkább csak töredékesen megvalósuló szociális intézkedés mellett bevezették a gyermektelenségi adót, kíméletlen harcot hirdettek az illegális művi vetélések elvégzőivel szemben. Országos kampány indult az életerős szocialista nagycsalád népszerűsítésére és a felelőtlen, individualista elemek, valamint a gátlástalan, nyerészkedő orvosok és kuruzslók megfékezésére. A szigorú korlátozás és a mindenre kiterjedő ellenőrzés hatására 1954-ig jelentősen emelkedett a születések száma, majd ismét csökkenni kezdett. Ez a csökkenés az abortusz tilalmát feloldó 1956 nyári rendelkezést követően lassan felgyorsult, s 1962-re a születési arányszám az azóta is mélypontnak számító 12,9 ezrelékre zuhant. Ez az áldatlan helyzet robbantotta ki az első jelentősebb népesedési vitát az "Élet és Irodalom" hasábjain 1963 elején. A vita, mondhatni, kisebb-nagyobb megszakításokkar és változó élénkséggel lényegében máig tart. A 60-as évek elején a szerzők túlnyomó többsége, a már ismerős érvelés alapján, az önző, kispolgári életmód, az individualizmus térhódítását, a szocialista, közösségi embertípus háttérbe szorulását, az anyagias szemlélet túlburjánzását tette felelőssé a népesedési helyzetért. A kibontakozó vita ezzel lényegében illeszkedett azon "életmód-viták" sorába,
