Társadalmi konfliktusok. Salgótarján, 1989. június 15-18. - Rendi társadalom, polgári társadalom 3. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 16. (Salgótarján, 1991)

VII. TÁRSADALMI ELLENÁLLÁSI TECHNIKÁK FORMÁLIS SZERVEZETEK NÉLKÜL - 3. Varga Éva: Társadalmi konfliktusok és megmaradási technikák az északi határszél néhány községében

A menekültek környékbeli megjelenése és elhelyezésük nehézségei súlyos nyomásként nehezedtek a börzsönyiekre, hiszen nagymértékben megnövelték az amúgy sem kevés környékbeli nincstelen számát, s a szubjektív tényezőkön kívül ez is hatást gyakorolt az igazolóbizottság tagjaira, miközben fokozta a németellenes hangulatot is. így történt, hogy bár néhány személyt volksbundtagságuk ellenére igazoltak, a többséget, bár semmilyen szervezetnek nem voltak tagjai a háború alatt, mégis háborús bűnösnek nyilvánítottak és minimum vagyonelkobzásra ítéltek. Mindez azonban csak a vagyoni helyzet és a munkavállalási lehetőségek szempontjából volt döntő, mivel nem sokkal később a kollektív büntetés szellemében a börzsönyi németeket igazolástól függetlenül válogatás nélkül összetelepítették, ami azt jelentette, hogy egyetlen házban számos család volt kénytelen meghúzni magát. Ugyanakkor földjeiket és mégmaradt állataikat is elvették, illetve "szétosztották". Erről számos lista és jegyzőkönyv tanúskodik. Mindez 1947 tavaszáig zajlott. Közben, mint minden más községben - itt is folytak a beszolgáltatások, amit az elkobzott földek és állatok ellenére a németektől is megköveteltek. Egyúttal folyamatosan ott lebegett a fejük felett a németországi kitelepítés réme is. Ez utóbbira végül is nem került sor. Sor került ezzel szemben más, magyarországi falvakba való áttelepítésükre 1948-ban. Erről az eseményről az érintettek a következőképpen számoltak be: Az áttelepítendők listáját kívülről jött emberek állították össze. 237 név szerepelt rajta, két család kivételével evangélikus németek. Először a rendes beszolgáltatáson felüli plusz kötelezettségüknek kellett eleget tenniük, majd értesítést kaptak, hogy szedjenek össze annyi holmit, amennyi egy teherautóra felfér, mert másik községbe telepítik át őket. Mindez egyik napról a másikra történt. Újabb lakóhelyükül a Cserhát déli lábánál fekvő néhány szlováklakta települést jelöltek ki. A kitelepítési intézkedés kaffkai hangulatát fokozta, hogy számos család férfitagjai menni kényszerültek, miközben a nők nem. Igyekeztek is kihasználni a bürokrácia eme lazaságát. Az asszonyok közül, aki tehette otthon maradt, s meghúzódott a rokonoknál, ismerősöknél, vagy saját - ekkorra már Szlovákiából menekültek által lakott házában kibérelte a kamrát. Igyekeztek munkához, keresethez jutni, s mai ésszel irracionálisnak tűnik, mégis a család visszaköltözésének reményében vállalták az évekig tartó különélést, s a rájuk a sors által kimértnél nagyobb megpróbáltatásokat. Apránként gyűlt a pénz, mivel minden lehetséges munkát elvállaltak, s igen visszafogottan éltek. Az áttelepítettek igen szűkös körülmények közé kerültek. Gyakran nem elhagyott, üres házakba, hanem népes család lakta parasztházba telepítették be őket. Mégsem gyűlöltség született e lehetetlen állapotok nyomán, sőt a börzsönyiek ma is jószíwel emlékeznek a nagyrészt szlováklakta falvak emberségére. Például így: "Olyanok voltak, mintha testvérek lettünk volna. Szerszámot adtak, munkát szereztek, egyszóval amiben tudtak segítettek. Nagyon sajnáltak minket, de hát olyanok is voltunk, mint a földönfutó koldusok." Az áttelepítettek is önsanyargató szorgalommal dolgoztak. Akár velük volt a család, akár nem. Közben a Nagybörzsönyben maradottak többségében nem német, s most már igen vegyes tábora élte a minden magyar falura jellemző életet. A szlovákiai betelepültek helyzete egyre tarthatatlanabbá vált. Nem tudták elfogadtatni magukat a helyiekkel, s anyagi gyarapodásuk sem látszott biztosítottnak. Hiszen tudjuk, az 50-es évek nagy építkezései és a falusi lehetetlen megélhetési viszonyok számos kistelepülésről elindították a vándorlást a városok felé. Esetünkben is így történt. A Szlovákiából áttelepültek nagyobbik része lassanként eladta a kapott házat, s más vidékekre, többnyire a városokba költözött. Ekkor vált jelentőssé a néhány otthonmaradott német asszony szerepe, ők ugyanis rendszeresen informálták a távollévőket, hogy épp melyik épülettől készül megválni új gazdája, s ily módón a börzsönyiek újra megvásárolhatták - ki több, ki kevesebb pénzért - saját házukat. Az otthonmaradottak is hasonlóképpen cselekedtek, így néhány kivételtől eltekintve, 1957-re újra sajátjukban lakhattak. 374