Társadalmi konfliktusok. Salgótarján, 1989. június 15-18. - Rendi társadalom, polgári társadalom 3. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 16. (Salgótarján, 1991)

III. KONFLIKTUSOK A HELYI TÁRSADALOMBAN - 4. Bánkiné Molnár Erzsébet: A jászkunságiak törekvései a Jászkun Kerület igazgatásának demokratizálására 1843–1844-ben

kerület közös közgyűlése volt.2 A közgyűlésen résztvettek és személyenkénti szavazati joggal bírtak a kerületi magisztrátus tagjai, az egyes kerületek elöljárói és a nádori táblabírók. A helységek küldöttséggel képviseltették magukat, melynek tagja lehetett az egyes helységek főbírája, nótáriusa és más, a helyi tanács által megbízott személy, de a létszámtól függetlenül minden helység csak egy szavazattal rendelkezett. A közgyűlés hatásköre az élet minden területére kiterjedt. Legfőbb hatóságként működött az igazgatási, rendészeti és jogszolgáltatási önkormányzatok felett. Az egyes kerületek élén a kerületi kapitány állt. A kerületi közgyűlés tagjai a magisztrátuson kívül a Hármas Kerület magisztrátusának képviselői és a kerület helységeinek főbírái, nótáriusai, esetleg egyéb küldöttei voltak. Hatásköre az egyes kerületre terjedt ki. Az egyes helységek élén a főbíró és a 12 tagú tanács állt, bár 1781-től helységenként , eltérő időpontban alakultak külső tanácsok is. A fő- és alkapitányok hivatala életfogytiglan szólt. A magisztrátus tagjait 3 évenként a közgyűlés választotta, igen hosszadalmas kandidálási eljárással és a nádor kijelölési jogának fenntartásával. A jelöltek között minden alkalommal szerepelt az éppen hivatalban lévő tisztségviselő, azt kihagyni sem lehetett. A privilégium szerint négy asszesszort - táblabírót - is választhattak. Az idők során ezek választása teljesen elmaradt, s a nádor a helységek megkérdezése nélkül nevezte ki őket, sőt az így kinevezett táblabírák számát egyre szaporította. A táblabírák kinevezését a helységek már 1790-ben sérelmezték, de ezt a nádor visszautasította. Ugyanekkor már kifejezésre jutott az a sérelem is, hogy választás alkalmával a közgyűlésben a hivatalban lévő magisztrátusnak is szavazati joga van. A generális magisztrátus választásával kapcsolatban a privilégium által biztosított jogok fokozatosan torzultak, a nádori táblabírák száma egyre szaporodott és hivataluk örökössé vált. A sérelem elevenen élt a Jászkunságban, s ezért nagy reményeket fűztek az 1791-ben megindult rendszeres bizottsági munkálatokhoz, a kerület jogi és igazgatási szerkezetének reformja azonban évtizedekig nem került az országgyűlés elé. A közben eltelt időszakban a privilégium demokratikus elveitől teljesen eltávolodott a kerületek igazgatása, s a folytonos sérelmek hatására az elégedetlenség konkrét tiltakozási akciókhoz és más egyenlő jogokat követelő megmozdulásokhoz vezetett, 1843-ban a nádor által kinevezett és közgyűlési szavazati jogot kapott táblabírók száma már 16 fő, s így az a lehetetlen helyzet alakult ki, hogy azok a táblabírák, akiknek a választásából a Jászkunság lakossága teljesen kizáratott, a magisztrátussal együtt 35 szavazattal birtak, s a kerület 25 helységét bármikor leszavazhatták. A választások teljesen formálissá váltak, több tisztség gyakorlatilag örökös lett, hiszen a magisztrátus ily módon önmaga által választatott. Az egyes helységek elöljáróinak vásztásában szintén torzulások következtek be. A lakosságnak - pontosabban csak a redemptusoknak - csupán a főbíró megválasztásába volt beleszólása, a szenátorok választásába már nem, azokat maga a tanács váalsztotta, de nem évenként, csupán üresedés esetén. Ezek hatására az egész kerületi vezetésre általánossá vált a dinasztikus hivatalviselés és rokoni összefonódás. A hivatalhoz, illetve "választott" tisztségekhez való ragaszkodás fontos motívuma volt - a hatalom gyakorlása mellett -, hogy az egyenlő teherviselés elvének és privilégiumban rögzített jogszabályának megsértésével valamennyi aktív és visszavonult tisztségviselő adómentességet élvezett. Az adómentesség megszüntetését Kunszentmiklós küldöttei már 1832-ben kérték a Jászkun Kerület közgyűlésétől, mely akkor a döntést a kerületek rendezését tárgyaló ország2. BÁNKINÉ MOLNÁR Erzsébet: A Jászkun Kerület társadalma és igazgatása 1745 - 1848-ig. - In: A Jászkunság kutatása 1985. Kecskemét-Szolnok, 1987. 345-401. p. 170