Társadalmi konfliktusok. Salgótarján, 1989. június 15-18. - Rendi társadalom, polgári társadalom 3. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 16. (Salgótarján, 1991)

II. FALUSI ÉS MEZŐVÁROSI PARASZTI KÖZÖSSÉGEK KONFLIKTUSAI A JOBBÁGYVILÁGBAN A 17-19. SZÁZADBAN - 7. Erdmann Gyula: Az úrbéres terhek növekedése és egy gazdatiszt – kiskirály üzelmei Békéscsabán a 19. század elején

gyulai megyei tömlöcben Laczó János és Farkas Mátyás és az uradalmi tömlöcben Mahlik András. Pénzt gyűjtöttek és felküldtek őket Budára, ahol részint személyesen, részint a Csaba által fizetett ágens útján mondták el, adták be az Omasztáék viselt dolgaival kapcsolatos sérelmek özönét. Az akcióban - 1811 nyarán és őszén - Gécs Mihály, a Lukoviczki előtti csabai bíró is részt vett, ő volt az első a jómódú csabaiak közül, aki vállalta a nyílt fellépést. Beadványaikban nem kevesebbet kértek, mint Omaszta fondorlattal szerzett vagyonának konfiskálását és a bírák letételét. A Helytartótanács elrendelte a vizsgálatot, egyben menlevelet adott a három csabai kérvényezőnek: a vizsgálat lezártáig nem eshetett bántódásuk (hazatérve nem is késtek behatolni Omaszta házába és jól beolvasni neki). A kirendelt megyei bizottság 1811. november végétől 1812. pünkösdjéig vizsgálódott, s több mint 100 tanút hallgatott ki. Az eredmény igazolta a feljelentéseket, s világosan mutatta Omasztáék bűnösségét. Pedig sokan nem mertek tanúskodni, féltek a retorziótól (Omaszta hajdúja nem véletlenül híresztelte: "nem fogja bírni a karom a verést.., egy szekér botot hoztak a számtartó udvarára"). így is éppen elegen kaptak bátorságot ahhoz, hogy részletesen kibontakozzék a korrupció és visszaélés sorozat. Közben Omasztáék megpróbáltak mindent: éjjel igyekeztek megfélemlítem embereket; hamis tanúvallomásokra bíztattak, hamis okiratokat állítottak ki, megpróbálták Gécs Mihályt, mint az ellenpárt engesztelhetetlen tagját lopás gyanújába keverni stb. Igyekezetük rengeteg irományt eredményezett, de ezek igazságtartalma nem igazolódott. Mint ahogy nem igazolódott Omaszta végső vádja sem: ő a csabai beadványok szerzőit, s támogatóikat Hóra és Closkához hasonlította, kibontakozó lázadás rémét ecsetelte beadványaiban - gondolván, a parasztfelkeléstől, mint tűztől félő megyei és kormányzati tisztviselők erre majd kétségbeesetten fordulnak Omaszta ellenfelei ellen. A vizsgálat azonban Csabát nyugodtnak találta, szó sem volt felkelési veszélyről. Azt hihetnők, ezek után már csak a gyors igazságszolgáltatás volt hátra. Azonban, aki ezt hiszi, nem ismeri a feudális magyar bírósági gyakorlatot, permenetet és az abban rejlő lehetőségeket. A Helytartótanács 1812. július 21-én elrendelte, hogy úriszéken (?!) kezdjék el az ügy tárgyalását, majd a megyei törvényszékre, s onnan a Helytartótanácsra kellett küldeni az ítéleteket. Nos, az úriszéket évekig nem hívták össze, a felperes csabaiak periratainak elkészültét pedig a szükséges irományok át nem adásával gátolták. Az igazságkereső csabaiak türelme elfogyott, s 1813-ban, majd 1816-ban ismét közvetlen beadványokkal fordultak a Helytartótanácshoz, s ezekben már a megyei igazgatást sem kímélték. E beadványok megszövegezésében Vidovszki jegyző is segített. A megye a szolgálati utat be nem tartó, s a megyét elmarasztaló csabai beadvány ügyében gyors vizsgálatot tartott, s az értelmi szerzőket, Malik Mihályt és Vantura Tamást hosszabb-rövidebb időre bebörtönözte, Csabát pedig megfenyegette: ne merjen községi pecsét, bírói aláírás és az alsófokú hatóság záradéka nélkül felterjeszteni semmit. Kérdés persze, hogy az uradalom és immár a megye ellen panaszkodó csabaiak kitől kaptak volna hivatalos aláírásokat, pecsétet folyamodásaikra? Voltak azonban Csabának támogatói megyei körökben is. Lehoczky Antal főügyész pl. szimpatizált ügyükkel, s igyekezett azt előmozdítani. Nem véletlen, hogy a vizsgálatok során Vidovich és Omaszta tiltakozott Lehoczky részvétele ellen, míg Csaba éveken át efféle ügyekben mindig a főügyész bevonását kérte. Az sem véletlen, hogy Lehoczkyt épp a per idején, 1816-ban függesztették fel állásából, s a továbbiakban utóda, Lengyel Márton már sokkal nehézkesebben vitte az ügyet. (Lehoczkyval már régen készültek leszámolni a megyei uradalmak; a főügyész 1811-ben pl. fellépett a nagyhatalmú gyulai uradalom ellen, mivel az a robotváltságot 5-szörös árban követelte; a gyulai uradalom felmérésekor az uradalom tiltakozott is Lehoczky kiküldetése ellen, mondván: nincs benne bizalma. Lehoczky ellen 1816-17-ben beosztottja, a másodügyész kezdett pert - ismeretlen okból - s ennek nyomán állították félre.) Az is megesett, hogy a csabaiak úriszéki beadványát Stummer Imre főszolgabíró terjesztette elő az úriszéken, mivel a csabaiak tudták, hogy különben elsikkad az rp