Társadalomtörténeti múdszerek és forrástípusok. Salgótarján, 1986. szeptember 28-30. - Rendi társadalom, polgári társadalom 1. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 15. (Salgótarján, 1987)
V. HIERARCHIA, BÜROKRATIZÁLÓDÁS ÉS MOBILITÁS A 18-19. SZÁZADBAN - 13. Gyáni Gábor: Migrigáció és mobilitás: A városi munkásság szerkezete a két világháború között
496 értékű és alkalmatlan arra, hogy betekintést nyújtson a vándormozgalom mechanizmusába. Egész egyszerűen azért, mert nem kérdeztek rá az adatfölvétel során a "jelenlegit közvetlenül megelőző tartózkodási hely "-re, s így nem adatolható a többszörös helyváltoztatás gyakorisága, földrajzi koordinátarendszere. De elégedjünk meg azzal az adategyüttessel, aminek a lényegét az alábbi tábla foglalja össze. /2/ Gazdasági ág Helybeli születésű %-ban Bányászat 47,6 Tulajdonképpeni ipar 47,2 Kereskedelem-hitel 46,1 Közlekedés 33,5 Közszolgálat 31,4 K.m.n. napszámos 44,2 Házicseléd 20,5 A városi munkásság 41 %-a, tehát a kisebbsége élt a statisztikai rögzítés időpontjában abban a helységben, melynek szülöttje volt, nagyjából ennyire taksálható a földrajzilag immobilak hányada. A területi mozgékonyság vagy immobil itás tekintetében az egyes munkáskategóriák között gyakran igen nagy különbségek álltak fenn. Amíg a házicselédek közül csak minden ötödik , a közlekedés és a közszolgálat munkásai közül minden harmadik maradt egyhelyben (talán a születése óta), addig a többi munkáscsoportban közel a fele rész verbuválódott a települések autochton népességéből. S ez alól az ipari munkásság sem kivétel, melynek csak valamivel több mint a fele volt a bevándorló, a másik fele a helyi munkaerőutánpótlásból töltődött fel. Egyszóval: forrásként az ipar egyenértékűen támaszkodott a belső és a munkahelynek otthont adó településen kívüli népességre. A legkevésbé autochton munkaerőforrásra hagyatkozó házicselédekről tudjuk, hogy egyike a legmarkánsabban migrans foglalkozásoknak. Kivált a fővárosi cselédséget jellemezte ez a mozgékonyság, amely utánpótlását -- elenyésző kivétellel — mindig a bevándorlókból biztosította. Illusztrációképpen említem meg, hogy a '20-as évek végén, a '30-as évek derekán szintúgy a réteg fővárosi hányadánál a helyben születettek aránya mindössze 2-3 % volt! A vidéki cselédség már kevésbé volt kitéve a bevándorlás hatásának, legyen bár szó vidéki városainkról is. /3/ A szintén erősen a bevándorlásra orientált közlekedési és közszolgálati segédszemély-pályákról pedig elmondható, hogy a városokba tódulás -- agrár származású — férfiak esetében igen gyakori (és fölöttébb ambicionált), mert társadalmilag előnyös elhelyezkedési területnek számított a nagyvárosi közlekedés éppúgy, mint az állami-törvényhatósági hivatalok megannyi altiszti posztja. Röviden ez a magyarázat az itt észlelt kétharmados mobil hányadra. Ráadásul az 1920-ban elcsatolt területekről átáramlók is viszonylag nagy számban lepték el ezt a két területet, annak nemcsak a tisztviselői posztjait, hanem a segédszemélyzeti helyeit is előszeretettel foglalván el: a közszolgálati munkások egyhetede, de a közlekedési munkásoknak is több mint a tizede innen érkezett, holott az elcsatolt területekről származók (a kereskedelmi munkásság kivételével) mindenhol máshol jóval csekélyebb mértékben képviseltették magukat. A cselédség kapcsán került szóba a budapesti munkástársadalom és a vidéki proletariátus között a migrációra való hajlamban észlelhető eltérés. Ne higgyük, hogy rétegspecifikus jelenségről van szó, elég egy pillantást vetni az alábbi táblára, hogy megbizonyosodjunk róla: a budapesti munkásságban általában is
