Társadalomtörténeti múdszerek és forrástípusok. Salgótarján, 1986. szeptember 28-30. - Rendi társadalom, polgári társadalom 1. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 15. (Salgótarján, 1987)

V. HIERARCHIA, BÜROKRATIZÁLÓDÁS ÉS MOBILITÁS A 18-19. SZÁZADBAN - 5. Szili Ferenc: A műszaki és az adminisztratív tisztviselők élet- és munkakörülményei a MIR Kaposvári Cukorgyárában a két világháború között

429 különböző foglalkozásoknak milyen volt a rangjuk és a részvénytársaság a differenciált bérezésnél milyen szempontokat vett figyelembe. A fentiek alapján megállapíthatjuk, hogy a műszaki tisztviselők mind az alapfizetés, mind pedig a különböző pénzjuttatások tekintetében előnyösebb helyzetben voltak. Az adminisztratív tisztviselőknél az egy főre kimutatott alapfizetés sohasem érte el a műszakiak szintjét. (Lsd. az 1. sz. táblázatot.) 1943-ban például műszakiak az alapfizetésben 93,42 %-kal, a készpénzjövedelem tekintetében pedig 65,19 %-kal jutottak magasabb jövedelemhez, mint az adminisztratívek. /5/ Ha a differenciált bérezés mértékét a két csoporton belül vizsgáljuk, akkor az alábbiakat láthatjuk: a gyárigazgató, a cégvezető és a főmérnök aránytalanul magasabb jövedelemben részesült, mint a tisztviselők bármelyik csoportban. Az igazgató évi összjövedelme többszöröse volt a legkevesebb jövedelemmel rendelkező tisztviselőének. A bérezés mértékét egyébként döntően a beosztás, valamint a szolgálatban eltöltött évek alapján határozták meg. A műszaki tisztviselők magasabb jövedelmét indokolttá tette magasabb iskolai végzettségük; szinte kivétel nélkül mindnyájan egyetemet vagy ipari főiskolát végeztek, de ezzel párhuzamosan nagyobb volt a felelősségük is, mivel az üzemben a zavartalan termelést elősorban nekik kellett biztositaniok. Az adminisztratív tisztviselők munkája kényelmesebb volt, egyetemi végzettséggel nem rendelkeztek, de a felsőkereskedelmi vagy a gimnáziumi érettségi bizonyítvány kötelező belépőjegynek számított ezekbe a munkakörökbe is. Tisztviselői munkakörben alkalmaztak még ideiglenesen répaátvevőket, répaés munkafelügyelőket, ez azonban eléggé heterogén csoportnak tűnt, mind az iskolai végzettség, mind pedig az eredeti szakmájukat illetően. Többségük a 30-as évek munkanélküli szellemi munkásai közé tartozott, megalázkodva és megaláztatva kilincseltek protekcióért egy-egy jobb állás reményében. Noha az adminisztratív tisztviselők bére kevesebb volt mint a műszakiaké, az életszínvonal tekintetében mégis azonos kategóriába tartoztak életmódjuk és életvitelük alapján. Kifejezetten hátrányos helyzetet csak a kistisztviselőknél lehetett megállapítani, de a munkásokhoz viszonyítva még 6k is magasabb életszínvonalat tudtak biztosítani családjaik számára. A részvénytársaság az adminisztratív tisztviselőit is megbecsülte, munkájukat pedig értékelte. Az adminisztráció ekkor még nem devalválódott, a főkönyvek, a répaelszámolási naplók, a különböző levelezések, valamint az évi jelentések a szakértelmet és e munka rangját tükrözték. A cukorgyárban az adminisztráció sohasem volt öncélú, mivel azt mindig az információszerzés legfontosabb forrásának tekintették. így nem is meglepő számunkra az a tény, hogy a tisztviselők a központnak rendszeresen naprakész adatokat tudtak szolgáltatni. Gyakran évtizedekre visszamenő statisztikai adatsorokat készítettek, amelyeket a központban a termelés rentabilitása érdekében igyekeztek felhasználni. Az életszínvonal vizsgálatánál szükségesnek tartjuk még a tisztviselők lakáskultúrájának és életmódjuknak az ismertetését is. /6/ Zömmel több szobás, összkomfortos lakásokban laktak a gyári kolónián, elkülönülve a munkásoktól. A lakások mérete különbözött, de még a legkisebb tisztviselői lakás is kényelmesebb volt az egyszobás, félkomfortos munkáslakásoknál. • A tisztviselői lakásokat sem elősorban a szociális szempontok alapján osztották el, hiszen nagycsaládos tisztviselő csak elvétve akadt, többnyire egy, legfeljebb két gyermekkel rendelkeztek. A beosztás, a gyári hierarchiában elfoglalt hely alapján — a differenciáltság elvét itt is hangsúlyozva —, utalták ki ezeket a lakásokat, amelyeket lakóik mindennemű luxisigénytől