Társadalomtörténeti múdszerek és forrástípusok. Salgótarján, 1986. szeptember 28-30. - Rendi társadalom, polgári társadalom 1. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 15. (Salgótarján, 1987)

IV. A POLGÁRI TÁRSADALOM BÁZISA, IDEOLÓGIÁJA – TŐKÉS RÉTEGEK, NEMESSÉG - 7. Marjanucz László: A szegedi zsidó burzsoázia gazdasági vállalkozásai a 19. század második felében

349 egyik levelében, hogy Szeged számára a nagy árvíz egyben áldás is volt, mert ennek köszönhette, hogy elvesztette rusztikus jellegét. Tény, hogy az árvíz okozott egy újjáépítési kényszerhelyzetet, de a megvalósítás elképzelhetetlen lett volna a zsidó burzsoázia vállalkozói közreműködése nélkül. "Hányat ismerünk, becsülünk és szeretünk közülük, kik úgyszólván semmivel foglak a kereskedéshez, s most már száz meg száz munkás kap kenyeret tőlük? '' — irta ä Szegedi Hiradó munkatársa. Hozzátéve izl Ts^ hogy van a becsületes útoni gazdagodásnak, mely nagykereskedővé teszi a kis kalmárt is, három varázsszavat szorgalom, kitartás, nélkülözés ". Munkánkban a .rajtuk keresztül vezető út végállomásait villantottuk fel JEGYZETEK /1/ A szegedi zsidóság össznépességen belüli arányait, foglalkozásbeli megoszlását a Magyar Statisztikai Közlemények 1890., 1900. és 1910. évi népszámlálási adatokat tartalmazó kötetei alapján vizsgáltam. /2/ A zsidó családok társadalmi felemelkedésének illetve süllyedésének kutatásánál felhasználtam az 1848. évi " Szabad Királyi Szeged városában lakó izraeliták összeírása "-t, a város törvényhatóságának legtöbb adót fizető tagjainak 1871-es névsorát, a hitközség által vezetett anya­könyveket (1852-1894) illetve a cégbírósági és árvaszéki iratok között talált hagyatéki leltárakat, végrendeleteket, haláleset felméréseket, felvételeket. /3/ Társadalmi helyzetük bemutatására felhasználtam LŐw Imánuel-Kulinyi Zsigmond : A szegedi zsidók, Czimer Károly : A Szeged-Belvárosi kaszinó 100 éves története, valamint Kulinyi Zsigmond : Szeged új kora c. műve­ket. /4/ A vállalatalapításokra és menedzselésükre vonatkozó információim zömét a Csongrád Megyei Bíróságon őrzött cégbírósági iratokból (1876-1920), részben a Szegedi Híradó korabeli cikkeiből, hirdetéseiből és a Móra Ferenc Múzeumban található firmajegyekből nyertem. Ibi Néhány sikeres vállalkozás és a szociálisan endogám házasságok között fennálló bizonyos összefüggésekre a házassági anyakönyvekben és a cég­bírósági iratokban szereplő családok és üzlettársak azonossága hívta fel figyelmemet.

Next

/
Thumbnails
Contents