Társadalomtörténeti múdszerek és forrástípusok. Salgótarján, 1986. szeptember 28-30. - Rendi társadalom, polgári társadalom 1. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 15. (Salgótarján, 1987)
I. CSOPORTOK, KÖZÖSSÉGEK, EGYESÜLETEK A 18-19. SZÁZADBAN - 1. Kiss Z. Géza: A dunamelléki református egyházkerület 1816-1819. évi püspöklátogatási iratainak forrásértéke és ezek történeti tanulságai
23 Szólni kellene még a tanítóról is, de a Dráva menti példák igen szomorúak. Az apró gyülekezetek gyakran képtelenek Kecskemétről, vagy Debrecenből akadémikus rektort hozni, ezért a gyermekeket vagy a bizonytalan képzettségű mester tanítja, vagy jobb esetben a lelkész. Az iskolaterem pedig vagy a parókia egyik szobája, vagy annak udvarán lévő külön épület, de a gyermekek jelentős hányada nyáron a munka, télen pedig a lábbeli hiánya miatt nincs az iskolában. Tudásuk is csak annyi, amit az olcsóbb első évben magukra szednek olvasásból számolásból, éneklésből. Az írást nem is erclítem, mert abban a naturális világban, amelyben minden ügyet el lehet intézni napi járóföldön belül, nem volt szükség rá. A vajszlői uradalom által 22 községbe kiküldött körleveleken, sok éven át is csak szabályt erősítő kivételként akadt olyan bíró, aki nem kereszttel igazolta azok átvételét és még az 1886-os püspöklátogatás során is panaszolják a lelkészek, hogy a presbiterek jó része nem tud írni. /7/ A mai kutatónak talán ennél is nagyobb szomorúságot okoznak a püspök által megkövetelt tanulói névsorok, amelyek olyan családok neveit őrzik, amelyeknek 70-80 százalékával a török defterekben is találkozhatunk, de aki keresné mai leszármazottaikat, az Adorjáson már senkit sem találhat, Kóróson és sok más községben pedig csak néhány öreget. Még Kákicson is csak két házban élnek már ennek a világnak a maradékai. Ha következetesek lennénk forrásunk nyelvezetéhez, akkor itt most az Ormánságra gondolva azt kellene írnunk, hogy " A régiek elmúltak, íme újjá lett minden ". A társadalomtörténet itt jelenlévő kutatói számára alighanem azok a lehetőségek a legvonzóbbak, amelyeket forrásunk presbitériumokra vonatkozó kérdésköre nyújt. Valamennyien úgy tudjuk, hogy a világi személyekből választott presbitérium a kálvini egyházszervezet elválaszthatatlan tartozéka, de a magyar egyháztörténet ismerői jól tudják azt is, hogy ez a szó a 17. századtól, itt nem részletezhető tartalmának hordozója, volt. /8/ Itt most meg kell elégednünk annak hangsúlyozásával, hogy a világi személyekből választott és az egyház hűséges szolgálatára felesketett testületnek az a formája, amelyet ma ismerünk, a napóleoni háborúk után kezdődő új fejlődés talaján született. Forrásunknak pedig mindenek előtt azt köszönhetjük, hogy a falusi igazgatásnak abba a korszakába enged pontos bepillantást, amelyet még eltakar előlünk a szóbeliség gyakorlata. Mindenek előtt a falusi vezetők választásának igen régi szokások által motivált mechanizmusa tarthat számot érdeklődésünkre. Kákics esetén például úgy tűnik, hogy még mindig az egész " küsség " dönt, mert a 10 tagú testület tagjai " választattak az egész gyülekezet által ". Czunban a presbitérium öt tagját megint a " kösség " választja , de a választást a lelkész bírálja felül, és csak abban az esetben esketi fel a testület tagjait, ha azokat egyházi szolgálatra alkalmasnak találja. Hiricsen a presbiterek a bíró házánál választatnak és a parókián tesznek esküt. A felső-baranyai egyházmegyére vonatkozó forrásokban a 19. század elején még szívesen használják a " belső és külső tanács " elnevezést, amelyek közül az első mindig a presbitériumra vonatkozik, i második pedig az elöljárók testületére, akik gyakran szerepelnek " a bíró és esköttyei " néven. Radon a külső tanács tagjai választják a presbitériumot, de a belső tanáccsal együtt ellenőrzik a kurátort, aki mellett — talán az ősi tízes beosztás emlékeként — két dekánus áll. Önálló tanulmányban kellene összegezni, majd elemezni a létező variánsokat, de az ormánsági valóság talaján született értékelés kulcsát megtaláljuk a vajszlói jelentés egy mondatában is. " A presbiterek — írja a jelentést készítő Naszvadi Sámuel nótárius — a népnek eleji által választatván, állíttattak tizenketten ". Más forrásokból tudjuk, hogy a " nép eleji ", ä gazdag családfők nagyobb tekintélyt élveznek régtől fogva ebben a társadalomban, mint a változó kor igényei szerint rendelt egyházi, vagy világi funkcionáriusok. Ez utóbbiak tevékenységét ugyanis még ebben a világban is fékezi az a tény, hogy nemcsak
