Társadalomtörténeti múdszerek és forrástípusok. Salgótarján, 1986. szeptember 28-30. - Rendi társadalom, polgári társadalom 1. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 15. (Salgótarján, 1987)
III. NAGYBIRTOK ÉS NÉPESSÉGE, PARASZTI TÁRSADALOM – PARASZTI CSALÁD - 2. Klaniczay Gábor: A boszorkányvád szociológiája a 18. századi falvakban és mezővárosokban
204 veszek —, melynek törekvései közé tartozik a " vád szociológiájára " vonatkozó adatok kigyűjtése helységek, társadalmi kategóriák és időpontok szerinti bontásban. Kódoljuk egyebek között a (név szerint is nyilvántartott) "boszorkány" és a " kárvallott" (vagyis a saját balszerencséjét Doszorká'nyrontásként értelmezi! vádló) egymáshoz viszonyított társadalmi pozícióját, s a leírásokban szereplő konfliktus jellegét, lefolyását. Ha az ismert peres anyag kódolásával elkészülünk (ez néhány év múlva várható), adatbankunk kitűnő kiindulópontot adhat ahhoz, hogy — egyéb forrásokkal összevetve — társadalmi kategóriák és konfliktustípusok szerint elemezzük egy-egy helységben vagy vidéken a boszorkányvád szociológiáját. Addig is, amíg e munka meghozza első részletesebb eredményeit, hadd közöljem itt néhány, e tárgyban kialakult impresszionisztikus megfigyelésemet. A mintegy háromszáz éven át elhúzódó magyarországi boszorkányüldözés, melynek tetőpontja meglehetősen későn, a 18. század első harmadában következett be, már önmagában is felvet egy társadalomtörténeti vonatkozású kérdést. Nem azért követte vajon ilyen késéssel a magyarországi (s a vele pontosan azonos ütemben "fellend j mő" , lengyelországi, vagy az azt csupán néhány évtizeddel megelőző ausztrfai7 poroszországi és skandináv) boszorkányüldözés fö hulláma a 16-17. század fordulóján tetőző nyugat-európai üldözéseket, mert e vidékeken ennyi késéssel jelentkeztek az üldözést kiváltó társadalmi feszültségek? /11/ A Magyarországon belüli üldözések városok és vidékek közötti megoszlása is hasonló gondolatokat ébreszthet: míg a 16. század második felében (vagyis az itteni üldözések megindultakor) mindenekelőtt Kolozsvárott x Pozsonyban, Debrecenben, Sopronban, az északmagyarországi bányavárosokban s az erdélyi szász városokban hallunk nagyobbszabású üldözésekről, a 17. és a 18. században az üldözések zöme á kisebb mezővárosokban és falvakban történik. Tanulságos kivétel a török hódoltságtól csak a 17. század végén szabadult országrész, mindenekelőtt Szeged és környéke. Az itt lefolytatott 1720-1740 közötti boszorkányüldözés hevessége összefüggésbe hozható e vidék fejlődésének Magyarországon belüli megkésettségével, a hódoltság, a háborúk, a birtokos-változások és a telepítések nyomán újraszerveződő élet különös nehézségeivel. Nem véletlen talán, hogy Szegeden tört ki 172B-ban az egyetlen magyarországi boszorkánypánik, melyben a vádaskodások elszabadulása, az egész városra, sőt annak környékére is kiterjedő pszichózis, a kínvallatások során elhangzott képtelen mesék és további vádak komolyan vétele, s az ítéletek demonstratív súlyossága (tizenhárom elítélt megégetése) a nyugat-európai boszorkánypánikok pusztító erejével összevethető. Érdemes felidézni itt, hogy a pánik kirobbanását Szegeden egy szerencsétlen, zendülésekkel kísért esztendő előzte meg, ahol a súlyos aszályra született meg az a magyarázat, hogy a boszorkányok, úgymond, eladták az esőt a törököknek. A vádaskodások részletesebb társadalomtörténeti hátterének elemzésére egyelőre még nem akadt vállalkozó, pedig érdekes tanulságokkal járhatna /12/: egy volt bíró, Rózsa Dániel, de több más városi tisztségviselő is vádba kerül, a boszorkányvallomások pedig tükrözik az alsó- és a felsőváros közötti ellentéteket is. A pánik túljut a városon és végigsöpör az egész környéken. Illusztrációképpen dolgozatomban e Szeged környéki pánik egy mozzanatát, a hódmezővásárhelyi boszorkányüldözéseket szeretném felidézni. Huszonnégy boszorkányper maradt fenn 1729 és 1759 között Hódmezővásárhelyről, a Károlyiak úriszéki iratai között, melyek közül hat végződött halálos ítélettel. /13/ A boszorkányüldözés nyilvánvalóan a szegaci pánik hatására vehetett komolyabb fordulatot, amit a fennmaradt per-dÖRomentumok 1729-es kezdő-évszáma mellett az 1730-ban lefejezés utáni megégetésre ítélt gyógyító és bábaasszony, " Mázsásné "
