Társadalomtörténeti múdszerek és forrástípusok. Salgótarján, 1986. szeptember 28-30. - Rendi társadalom, polgári társadalom 1. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 15. (Salgótarján, 1987)

Horváth István: A konferencia köszöntése a rendező megye nevében

Horváth István: A KONFERENCIA KÖSZÖNTÉSE A RENDEZŐ MEGYE NEVÉBEN Szeretettel és tisztelettel köszöntöm a konferencia valamennyi résztvevőjét a Nógrád Megyei Tanács vezetése nevében. Szabadjon azonban külön is megkülönböztetett tisztelettel üdvözölnöm azokat a kollégákat, akik Nógrád megye szülöttei ugyan, de a nógrádi táj kultúrájából merített alapélményeiket, tapasztalataikat más városokban, más közigazgatási egységekben fejtik ki, s ezen konferencia kapcsán ismét ellátogattak a szülőföldre, s három napig vendégeink lesznek. Nógrád megye kulturális vezetése az utóbbi időben egyre inkább arra ösztönzi intézményeit, hogy minél gyakrabban tartsanak olyan összejöveteleket, amelyeken tudományáguk legújabb, legfrisebb kutatási eredményeivel ismertetik meg munkahelyeink dolgozóit, illetve a megyében élő összes érdeklődőt. Ahogy a rendező intézmény nevében Varga László is említette, mi legalább annyira szurkoltunk mint ők, és szurkolunk most is sőt ezen túlmenően is segítettük eddig a Levéltárat abban, hogy ez a figyelemre méltó vállalkozásuk — amit a három napos konferencia tematikája igen mélyen és bőségesen tükröz — sikeresen záruljon. Gondolom nem szükséges részleteznem — így hát csak megemlítem azt —, hogy áz intézményeink közül a megyei Levéltár az, amely a leghányatottabb történetet mondhatja magáénak, hiszen csak 1968, tehát nem túlságosan régóta tevékenykedik újra a megyében. De így is azt hiszem, hogy azon a nyomon halad tovább a megyei Levéltár fiatal garnitúrája, amelyet a hazatelepítésben tevékenykedő és oly fájdalmasan rövid ideig közöttünk élő Schneider Miklós kövezett ki. Én úgy gondolom, hogy egyedül az itteni levéltári tapasztalatok alapján ezt a konferenciát nem lehetett volna megrendezni. Ehhez én úgy hiszem, hogy mind módszerbeli, mind szervezésbeli segítséget jelentettek azok az előzmények, amelyek egy másik társintézményhez, a Múzeumhoz kötődnek. Múzeumunk ugyanis — nem élve át ilyen hányatott sorsot — örvendetes módon már több éve szervezi az ilyen típusú országos történésztalálkozókat, konferenciákat, konzultációkat és eszmecseréket. Szeretnénk azt remélni, hogy ezután már két intézményünk fog olyan országos visszhangot kivívni saját munkájával — és nem valamiféle ráakasztott cafrangosság alapján --, ami Önöket is örömmel töltheti el, s ezt követően is szívesen vesznek részt az ilyen típusú kezdeményezéseinkben. Mondandóm legfontosabb gondolatát végezetül mégegyszer megismétlem: Szeretettel köszöntöm Önöket itt Salgótarjánban a megyei vezetés és a rendező intézményünk nevében. Kívánom azt, hogy ez a konferencia mint ahogy a program alapján igen színvonalasnak ígérkezik, ezt az ígéretességét beváltsa és Önökkel, történészekkel, muzeológusokkal és levéltárosokkal az elkövetkező években itt Nógrád megyében minél gyakrabban találkozzunk, és ezen találkozások mindannyiunknak a szakmai örömökön túl, emberi megnyugvást és boldogságot is jelentsenek. A konferenciának jó munkát kívánok.

Next

/
Thumbnails
Contents