Fridectky Lajos memoárja. Középszinten a történelemben - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 14. (Salgótarján, 1988)

A „Szabálytalan emlékirat" szerzője 1891 szeptemberének első felében levél érkezett Losoncról Horpácsra, az országosan ismert genealógus-történészhez: Nagy Ivánhoz, aki ez időben a Nógrád Megyei Múzeumi Társulat élén a megyei múzeum létrehozásán fáradozott, és megyéje történetének megírásával foglalkozott. A levél feladója Nagy Ivánnak régi-régi ismerőse, a megyei törvényszék hajdani elnöke: Frideczky Lajos volt. A nyugalmazott köztisztviselő életéhek alkonyához közeledett, és most a birtokában lévő történeti dokumentumok közül ajánlotta fel a közérdekűeket a megyei múzeum számára. Nagy szinte postafordultával válaszolt: !r

A kijegyzett iratokat nagyon szívesen várom és vesszük, és azokat, ha lehet, egybe fogom köttetni, hogy nevedet viselje a gyűjtemény. A képekre a névjegyek felragasztatnak. . . Az iratokat - kérlek, küldjed egyenest hozzám; de vágyva várom a Tereske történetére vonatkozó és a régibb dolgokat is, hogy azokat még Nógrád történelméhez is felhasználhassam."

1 Szeptember 30-án Nagy már Frideczky újabb levelét és a tőle kapott első küldeményt igazolhatta vissza, az utóbbiakat ,,igen is beválóknak" ítélve, mert „mind publico-politicai acták azok". Egyidejűleg megismételte az iratok egybeköttetésére vonatkozó szándékát, kivéve a Martinovicsot illető dokumentumot, amelyet „tartósabb kezelhetés végetf külön kötetbe kívánt befűzetni. Végül sürgette „a Vármegye történetéhez is adatokat szolgáltató Tereskei okmányok" megküldését.

2 Frideczky a következő alkalommal öt darab oklevelet juttatott el Nagyhoz, mégpedig egy szivartárca kíséretében, amelynek a hagyomány által fenntartott, egy bizonyos pappal kapcsolatos históriáját is lejegyezte.

3 A múzeum fáradhatatlan szervezőjének unszolására újabb leveleket ígért; előzetesen azonban megjelölte tárgyukat is, mert attól tartott, hogy Nagy esetleg érdekteleneknek ítéli őket. De Nagy megnyugtatta őt, hogy a szóban forgó iratok, akárcsak a már beérkezett szivartárca és a toll, „a legnagyobb mértékben Múzeumunkba valók"; majd hitvallásszerűen leszögezte, hogy „minden, ami főleg írásból áll, csak hadd jöjjön! és egyéb, akár kegyeleti, akár történeti. Kegyeleti? hisz épen arra van e nemzedéknek szüksége, mert ez ma már vajmi kevés". Biztatta hát Frideczkyt: „csak válogasd, ami van, s küldjed, hiúságról szó sem lehet a Te állásodban; nem hiúság, de hazafiúi lelki kötelesség ez; aki pedig nem teszi, az nem hiú, de haszontalan lény." Nyomatékul még hozzáfűzte: „Tudom, sejted, mennyi fáradságomba kerül embereimet üsztökélni, hogy nyélbe üthessem ezen intézményt. A közöny, a gyomor-imádás ezen zülledékes korszakában nehéz dolog kötelességérző lényeket találni, nagyon kevés van már és kevés terem is."

A Nagy ismétlődő „bátorításai"' folytán végül is 16 darab irat, 1 könyv és 5 olajfestmény került Frideczkytől a megye múzeumába. Kettejük levelezése ezzel rövid időre meg is szakadt. Ám 1892 október 31-én újabb Frideczky-levelet kézbesített Horpácsra a posta. Nagy válaszából, pontosabban válaszaiból kiderül, hogy ismét kapott valamit: Frideczky ezúttal egy közelebbről nem ismert, de a jelekből ítélve a közvéleményt foglalkoztató Görgey-kérdésről, mégpedig saját kapcsolatos élményeit is elbeszélve, fejtette ki levélben véleményét.

6 Az újabb jelentkezést Nagy először felelet nélkül hagyta, Frideczky rákérdezésére viszont már válaszolt. „Politikai nézeteink, amennyire tudhatom, egyezők, és így leveleid minden egyéb tekintetben is érdekelnek. Érdekesnek tartom és élvezettel olvastam visszaemlékezéseidet is, bár leírnád mindazt, amit átéltél, legalább 1840-től fogva. Sok hasznát venné annak a jövendő, mert ez a mostani áramlat szintén mint a förgeteg el fog rohanni, és ha késő is, majd eszére tér ismét a világ."

1