Fridectky Lajos memoárja. Középszinten a történelemben - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 14. (Salgótarján, 1988)

ebéd alatt egészen a H. házig elható robaj volt hallható, hogy az még az ablakokat is meg­rázkódtatta. Alig hogy az ebédet bevégeztük, azonnal távoztam, hogy a nagy zuhanás okáról meggyőződést szerezzek. Az utcán tudtam meg, hogy a nagy szélvész annyira meg­lógázta a lánchíd egy részén már beépített láncot, hogy az leszakadt, s ez okozta a nagy robajt. Én Kíváncsiságból léptemet a lánchíd felé irányoztam, s meglepve láttam, hogy a Duna partján a pesti lovas és gyalog nemzetőrök, sőt még egy zászlóalj sorkatona is felállítva van. Meglátva Ráday Gedeon grófot, 46 ki az időben Nógrád megye főispánja s a lovas nemzetőrök parancsnoka volt, kérve megkérdeztem, - mi az oka ezen katonai készen­létnek. — Ja barátom, Bécsben megtudván a Lambert szerencsétlen esetét, már Visegrádnál van 3 vagy 4 vontató gőzható, szállítja Bécsből a katonaságot, megbosszu­landó Lamberg kivégeztetését. Én meggondolva, hogy az embertelen tett 11—12 déli órák között történt, lehetetlen hogy az nap délután 3 órakor már Visegrád mellett a Bécsből küldött katonaság, sőt még a Bécsi körök sem értesülhettek a történtekről, ezen gondo­latomnak kifejezést is adtam Ráday előtt. - Igazad van, mondja, de ilyen a pánik félelem, mi ugy látszik^ meglepte az intéző köröket, s azok fejvesztetten intézkednek, parancsol­nak, nekünk kötelességünk engedelmeskedni. — A következtetés igazolta, hogy igazam volt, mert honnan kerekedett e hír, nem tudom, de az egész vak lármánál nem volt egyéb, mihez hozzápótolhatott még a lelkiismeret, e nagy hatalom felébredése is. De térjünk vissza a Duna hi don történtekre, hogy került a szerencsétlen gróf a lá­zongók közé, s bár polgári ruhába öltözött, ki ismerte fel. Lamberg előtte nap érkezett Budára, s ha emlékezetem nem csal, a Kék golyóhoz cím­zett szállodában szállt. Másnap reggel polgári ruhába öltözve (jött) Pestre, találkozni akar­ván Battyányi Lajossal, öreg Majlat országbíróval, sőt Kossuthtal is, hogy megbeszélje velők a történhetőket, s Battyányival ellenjegyeztesse az országgyűlés feloszlatását, s saját kinevezését. Battyányi Bécsben volt, 4 7 Majláth már a főrendi ülésben elnökösködött, s igy ezekkel nem találkozhatott, K.-tól pedig azzal utasíttatott el, hogy nincs itthon, s igy eredmény­telenül vissza akart térni Budára. Szerencsétlenségére a tömeg közé szorult. A bérkocsi tért engedve a zajló embertömegnek, egyhelyben állott, mert nem mozdulhatott. Igy hal­lottam egy szemtanutói, képviselő volt, ki egy sétabottal elég merész volt a tömeg közé keveredni, hogy láthassa a történteket. A bérkocsi mellett, anélkül, hogy bántalmazták volna azt, mert benézve a bérkocsiba, polgári ruhás volt a bennülő, mindenki elhaladt, hallatva a fenyegetéseket. Csak egy katona a Princz preisz ezredből 48 szuronyos pus­kával szintén benézvén a kocsiba, L.-t, bár polgári ruhában volt, felismerte. S azonnal szuronyt szegezett a kocsi jobb oldalán ülő ellen, de kiemelése nem sikerül­vén, ismételte a szúrást, s akkor a lázongók is körülvették, kiemelték a kocsiból, s ott agyonverve, ujjongva, a földön húzva vitték a fennebb említett Károly kaszárnya kapuja lámpavasára. Ez alkalommal vették ki felöltője zsebéből azon 3 levelet is, melyet az emiitett fiatal ember, kinek neve az úttal nem jut eszembe, a képviselőház elnökének adott által. A Princz preisz ezredbeli közlegény pedig onnan ismerte őt, mert a 40-es években Lamberg pozsonyi térparancsnok volt. A Princz preisz Ezred szintén Pozsonyban volt el­helyezve, tehát már igy is kellett hogy ismerje. De a katona rögtöni elbeszélése szerint azért haragudott Lambergre, mert egy izben Lamberg szállása előtt felállítva diszőrségnek ő is egyik tagja levén, valami szabálytalanságot követett el, s ezért Lamberg által 50 bot­ütésre ítéltetett, minek elszenvedése után huzamos ideig beteg volt. Akkor határozta el, hogy legelső alkalommal bántalmazását megbosszulja. Különben is Lamberg himlőhellyel borított arca könnyen felismerhető volt.. . . Hát Baloggal, ki K.-tali rövid értekezés után távozott, mi történt? Magától hallottam, hogy őt K . . . t avval bízta meg, hogy L . . . t fogassa el, hozza magával ha lehet, ha nem, erős katonai őrizet alatt helyezze Budán el valamelyik kincstári épületben. Ó ezen szándékkal bérkocsiba ült, felment Budára, igazolva küldetését, a vár kapuit mind lezáratta, azon szigorú paranccsal, hogy senkit sem szabad ki- vagy bereszteni. Az­után ment Lamberget a szállodában felkeresni. De mert a kapustól megtudta, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents