Madách Imre dokumentumok a Nógrád megyei Levéltárban - Adatok és források a Nógrád Megyei Levéltárból 13. (Salgótarján, 1984)

II. rész (1842-1864) - 199. Losonczy Gyürky Pál törvényszéki beadványa Madách Imre és örököstársai fábiánfalvi pusztarészének haszonélvezete tárgyában (Pest, 1854. április 15.)

csere szerződést néhai Madács Sándor úr 1791Í& évi Júniushó 5ik napján a Nádori ítélő Mesteri Hivatal előtt be is vallotta és törvényessen ünnepélyes!­tette, mint ezeket az A. alatt felhívott Nádori ítélő Mesteri Hivatalos Okmány tanúsítja. ­Minthogy pedig, a' többször nevezett eladó Alsó Sztregovai Madács Sándor úrnak alább nevezett örökössei az érintett Fábján falvi Pusztai birtoknak, melly az egésznek 3/24 részét tészen, még 1846Ó& évben birtokába jutottak, 's ekkoráig is azt tettlegesen bírják, 's azon fekvő birtokot nékem az A alatt idé­zett örök bevallás értelmében, mellynek lényeges feltétele, t.i. az örök ár' hason felének 6000 Rftokban valósággal történt lefizetése által néhai Gyürky István úr édes atyám mint vevő részéről már tettleg telly esítte tett, - de a' cserében adott Kis Tót Hartyáni - az A alattiban körül írt birtok rész is tettleg általada­tott, - kiadni, 's mint kizáró joggal csak engemet illető tulajdonomat birto­komba bocsájtani - magány utáni megkeresésem ellenére elmulasztották; - és Miután továbbá követelési jogom, 's keresetem törvényessége, az I852ik évi Nov. 29én kelt Császári legfelsőbb Nyílt parancs értelmében, nyilván való lenne, - az e feletti bíráskodás pedig, az 1853. Febr. IQán kiadott Császári nyílt parancsnál fogva a' Tekintetes Cs. K. megyei Törvényszéket illetné; ­Ezeknek következésében tehát, - az A. alatt beügyelt örök bevallási ok­mány értelmében a' még hátra lévő hat ezer Rforint örök árnak lefizetését, egyszersmind a' Kis Tót Hartyáni Két régi házhelyeknek 's tartozmányaiknak, mellyeket egyébb iránt is az alább nevezett panaszlottak, már tettleg bírják, - örökös cserében leendő általadását ezennel mindenkorra felajánlván, - kérek e keresetem alapjául felvett A. alatti okmányban körül írt ezen Nógrád megye­béli Fábján falvi egész Pusztának három húszon negyed részét tevő, - 's annak idejében a' szükség esetére helyszínén kimutatandó ingatlan birtokot minden névvel nevezhető tartozmányaival, - úgy az időközben elvett, 's alább elő­adandó haszonvételeivel, - 's okozott költségekkel együtt részemre ide ítélni, s tettleges birtokomba általadatni, 's ezen czélból pedig néhai Madács Sándor úrnak örökösseit, mint a' többször érintett Fábjánfalvi rész jószágnak jelenlegi haszonvevőit, névszerint: néhai Madács Imre es. K. Kamarás Űrnak özvegyét született Majthenyi Anna Asszonyt, - 's Madács Imre Urat (:laknak Alsó Sztre­gován:) - és Madács Károly urat (rlakik Csesztvén - mindnyájan e megyében:) a' Tekintetes Cs. K. megyei Törvényszék' elébe rövid időre beidéztetni; - be­jelentvén, miként ez ügynek vitelére 's végrehajtására Velics Antal urat mint Uradalmaim' rendes ügyvédjét, - a' hozandó bírói végzések' 's ítélet által véte­lére pedig BGyarmaton lakó Nagy Iván urat - megbíztam és rendeltem. Tisztelettel maradván Pesten aprílhó \5én 1854. Tekintetes Cs. Kir. megyei Törvényszéknek! lekötelezett szolg aia Losonczi Gyürky Pál Cs. Kir. v. b. t. Tanácsos 233

Next

/
Thumbnails
Contents