„…úgy határozotta tekintetes vármegye…” - Adatok és források a Nógrád Megyei Levéltárból 11. (Salgótarján, 1981)
STATUTUMOK
3- or. Őfelsége megkéretni rendeltetik, hogy az adózó nép által a katonaság számára adni szokott mindennemű élelem s termesztménybeli szereket folyó piarci áron elfogadni kegyeskedne, a sok visszaélések elhárítása tekintetéből pedig minden éléstári biztos uraknak hivataloktóli elmozdítása terhe alatt meghagy an dónak véli, hogy azok az élelem- vagy termesztménybelieknek az adózók által történni szokott pénzzeli beváltásától szorosan tiltassanak el. 4- er. Tapasztalás szerint sok olyan tartozásaik lévén az adózóknak, melyektől kamat fejébe gabona, vagy másféle terniesztmény köteleztetett, minthogy az ilyen kamatozás a törvényes kamatot mindég felülmúlja, nehogy ilyetén uzsoráskodások által a különben is nyomorúsággal küzdő köznép sorsa még inkább nehezíttessék, ilyetén kötelezések akadályozása s ha léteznének, megsemmisítésére járásbeli főszolgabírák urak figyelmeztessenek. 5- ör. Annak elhárítására, hogy a molnárok közönséges kedvetlen tapasztalás szerint azt a kevés gabonát is rossz őrlés által haszonvehetetlenné ne tegyék és áztat meg ne lopják, a kerületbéli tisztviselő uraknak felügyelése alatt minden molnár tartozik egy fontos mértéket malmában tartani s az őrlésre kapott gabonát lisztbe oly nehézség és mennyiségben, mint kapta, visszaadni, felügyelvén arra is, hogy szokottnál több malomvám ne vétessék. A vétkes molnár példás büntetés végett a megye fogházába küldetvén. 6- or. Őfelsége aziránt kegyesen megkéretni rendeltetik, hogy tekintvén szegény adózó népnek nyomasztó szükségeit, az országos rendek által is többször kijelentett okoknál fogva a sónak árát törvényes állásába leszállítani kegyeskedjen. 7- er. Korcsmárosoknak meghagyatván, hogy az adózó népnek hitelbe ne adjanak, a kerületbéli tisztviselő urak oda utasíttatnak, hogy az idén az adózó népen korcsmabeli adósságot meg ne vegyék, továbbá minden korcsmárosnak tiltatik a cselédektől valamit megvenni, ellenkező esetben szigorú fenyíték alá vonandja magát, tilalmaztatik szinte naplemente után bárkitül a korcsmárosnak valamit megvennie, úgyszinte a korcsmában tartózkodás 9 óra után minden rendkivétel nélkül szorgosan tiltatik. 8- or. Olyan kereskedők s nyerészkedők, akik a búzát csupán nyereség kedvéért vásárolván, azt a várostól jól távolmenve, az ország- s mellékutakon anélkül, hogy a piarcrai szállítását engednék, lefoglalják, minden ily vásárlásoktól jövendőbe a vásárlott búzamennyiség lefoglalási büntetés terhe alatt szorosan eltiltandók. Továbbá most, miután a gabona még felette nagy áru nem lenne, a megye által gabona megvétele ajánltatik. Egyházi, polgári s katonai rend adakozásra felszólittassanak, a régi egyházi s úri tartozások megvétele elhalasztására a kerületbéli tisztviselők által az illetők felszólítandók. 9- er. Zsemlye- és kenyérsütőkre nézve bizonyos mérték határoztassék, amit egyedül csak az illető tisztviselők próbatételeiből lehet meghatározni, s minthogy az első élelmicikk levén a meghatározandó, mérték megtartására az illető zsemlyesütők köteleztessenek. Továbbá mindennemű mértékek egyformasága tekintetéből ezentúl a megye bélyege alatt adassanak ki a kerületi tisztviselők kerületekben felvigyázzanak, hogy az igazi mértékek hamissal fel nu cseréltessenek. 10- er. Minthogy a jelen szűk időben több lopásoktól lehet tartani, azért minden helységekben éjjeli őrök felállítása ajánltatik. 11- er. Honunkban az oly célszerű nevelés kifejlődésének egyik fő előmozdítója a mérsékleti egyesületek, azért a kerületbéli tisztviselők azok pártolá-