„…úgy határozotta tekintetes vármegye…” - Adatok és források a Nógrád Megyei Levéltárból 11. (Salgótarján, 1981)

STATUTUMOK

teludni elmulatnának, 12 pálcaülésekkel büntessenek meg. Ha ellánben a pléh­vei megjegyzett koldusok is más plébániáknak kerületében koldulni merészel­nének, minthogy az ilyest testi büntetéssel büntetni alig lehet, az pedig, hogy tőle a koldulás által nyert adományok büntetésül elvétessenek, a feltett célra elegendő nem volna, az, aki az ilyen, idegen plébániabeli koldusnak alamizs­nát adand, mindannyiszor egy-egy forintban megbüntetni és ezen büntetésbúi bejövendő pénz is a valóságos szegényekre fordíttatni fog. Mert ámbátor kü­lönösnek tetszhetik, hogy valaki a felebaráti adakozásáért büntettessen, de csakugyan a jóságos cselekedet is, ha az a polgári társaságban bármiként is rendellenességre okot szolgáltatna, az lenni megszűnik és a közjónak előmozdí­tása minden polgárnak első és legszentebb kötelessége. 5-ör. Ezen rendeléseket járás- és kerületbéli tisztviselő urak hírleni és plébános urakkal különösen közölni, s úgy sikereim fogják; szomszéd várme­gyékkel pedig közöltetni rendeltetik. Eredeti jegyzőkönyv. NmL Nm kgy jkv, 1805. évi kötet, 231—234 lap. Az 1305. május 8-i közgyűlés jegy­zőkönyve, 388. számú határozat. 22. A KÖZBIZTONSÁG VÉDELMÉRŐL 1805 Szentiványi Márk főszolgabíró és Meskó Sámuel főperceptor urak a mostani környülállásokhoz képest a közbátorságot és -csendességet tárgyazó vélemé­nyeket következendő cikkelyekben adták elő: 1. Minden kerületbéli tiszt úr minden hétbe(n) legalább egyszer járja öszve kerületjébe(n) levő helységeit, aholott is netalán valahol valami urbarialis pa­naszok előfordulnának, igyekezzenek azonnal első szikrájában elfojtani, járják öszve a földesuraságokat és plébános urakat, jelentvén nekik, hogyha valamely lázító vagy a közcsendességet háborító személy találkozna, azonnal jelentsék be a magistrátusnak, nemkülönben a nemes vármegye végzéseit további halogatá­sok nélkül azonnal teljesítsék és sikereljék. Ugyanazért minden circularis magistratualis úr hetenként maga főbírájának köteles lészen tudósítást tenni aziránt, hogy hol és mikor volt, nemkülönben mi történt légyen kerületjében. Hogy ha pedig valami váratlan és késedelmet nem szenvedő történet eléadná magát kerületjében, ilyetén nyomósabb esetekben tudósításokat egyenesen te­kintetes királyi tanácsos és első alispán úrnak küldjék meg. 2. Minden mezővárosokba(n) és helységekbe(n) a be- és kijáró utcák végein a strázsaházak állíttassanak fel, a kirendelendő strázsák, valamint nappal, úgy éjjel is az utasokra szemesen felvigyázzanak, azoktul, kivált az ösmeretlenek­tül és gyanús személyektül passusokat előkérvén. Ugyanazért ilyen passualis levelek nélkül kóborló gyanús személyeket fogják el és kerületbéli tiszt urak­hoz küldjék el. Ehhez járul, hogy minden helység valahova, de kivált távolabb utazni kívánó lakosát passualis levelével provideálja, azonban a bírák a passu­alis leveleket ne tékozolják, hanem csak olyanoknak adjanak levelet, akiknek utazások elkerülhetetlen.

Next

/
Thumbnails
Contents