„A művelődésügy földreformja…” Dokumentumok az iskolák államosításának Nógrád megyei történetéből - Adatok és források a Nógrád Megyei Levéltárból 8. (Salgótarján, 1978)
Dokumentumok - I. Az államosítás előkészítése
20. A KISBÁGYONI NÉPI SZERVEK HATÁROZATA AZ ÁLLAMOSÍTÁS SZÜKSÉGESSÉGÉRŐL 1948. június 1. Jegyzőkönyv Készült Kisbágyon községben a községházánál 1948. június 1-én a községi Nemzeti Bizottság, képviselőtestület, községi elöljáróság, UFOSZ, FÉKOSZ együttes üléséről . . . Elnöklő Kis Mihály községi bíró üdvözli a megjelenteket és az együttes ülést megnyitja. Jegyzőkönyv hitelesítésére Harmos Mihályt és Zsiga Jánost kéri fel. Tárgy: Az iskolák államosítása ügyében állás- foglalás. Varga Lajos körjegyző felolvassa a vármegyei nemzeti bizottság leiratát, melyben kéri a községi Nemzeti Bizottságon keresztül a községi népi szerveket, mint a koalíciós kormány alsóbb szerveit, hogy az: iskolák államosítása ügyében foglaljanak állást a kormányzat mellett. Az iskolák államosításával kapcsolatosan a kormányzatnak nincs más célja, mint az, hogy az állam az iskolák, a tanítás egységesítése érdekében teljesíthesse azon feladatot, amely eddig is állami feladatot képezett volna. Különösen fontos jelentőséget tanúsít a kormányzat ennek, annál is inkább, mert az állam az iskolában a demokratikus nevelésnek különös jelentőséget tulajdonít. A fekete reakció propaganda hadjárata mind rágalom, és csak a maga önös érdekének megóvását igyekszik szolgálni. A kormányzat mereven elutasítja azt a rágalmat, mintha az államosítás célja az volna, hogy az iskolából kizárni igyekeznék a vallási, erkölcsi nevelést. A kormányzatnak nem ez a célja, hanem az, hogy a tanítás a magyar hazában legyen egységes, és ezen egységes tanításban helye lesz maradéktalanul a vallásoktatásnak is. A népi szervek tagjai az iskolák államosítása mellett foglaltak állást, mert helyesnek tartják azt, hogy az iskolák egységesítése érdekében ez állami feladatot képezzen. Több tárgy nem lévén, elnök az ülést bezárja. K. m. f. Varga Lajos körjegyző Zsiga János hitelesítő Kis Mihály bíró MSZMP Nógrád m. Biz. Archívuma MDP iratok 21. fond. 3-as fondcsop. 1948. 214. őrzési egység A Nógrád-Hont megyei Nemzeti Bizottság felhívására az államosítás mellett foglaltak állást még az alábbi községek Nemzeti Bizottságai: Alsó34