Nógrádi évszázadok. Olvasókönyv a megye történetéhez - Adatok és források a Nógrád Megyei Levéltárból 6. (Salgótarján, 1976)

DOKUMENTUMOK - VIII. A népi demokratikus Magyarország korszaka (1945—1950)

Jelen vannak a Magyar Dolgozók Pártja részéről: Nagy István, Zsigmond István, Csordás János, Kanyó István csilom, Varga István. A Független Kisgazda Párt részéről :Havassy László és Fábián István biga. A Nemzeti Parasztpárt ré­széről: Járja Mihály és Csernyik András. A DÉFOSz részéről: Kanyó István se­bes. Az EPOSz részéről: Badó József őrhalmi lakosok. Havassy László: mint a volt Nemzeti Bizottság helyi elnöke méltatja a Füg­getlenségi Népfront feladatát és jelentőségét. Rámutat arra, hogy csak a dolgozó tömegek teljes összefogásával lehet folytatni a világszerte páratlan lendülettel és eredménnyel megindult építő munkát. Az oda nem való elemektől megtisz­tult koalíciós pártoknak ezen együttes szervezetére nagy feladat vár: a szocia­lizmus felé vinni az országot. Éber szemmel őrködni a reakció felé és könyör­telenül leleplezni minden ellenséget, bármilyen arculatban is jelentkezzék. Aki nem tud a népi demokrácia terveivel és szándékaival együttműködni, az ne kísérelje meg meglapulni a demokratikus pártok soraiban, az álljon félre és viselje a következményeket. A most lezajlott Mindszenty-per és ítélet meg­mutatta, hogy az ellentábor nem adta föl a harcot, viszont népi demokráciánk elég erős és szilárd ahhoz, hogy eltávolítsa a dolgozók életéből azokat, akik el­lene dolgoznak. Ezek után felhívja a pártok és szervezetek jelenlévő kiküldötteit, tegyék meg esetleges észrevételeiket a Függetlenségi Népfront helyi szervezetének össze­tételére és megalakulására nézve. Miután észrevételt senki nem tett, a Függetlenségi Népfront helyi szerve­zetét megalakultnak jelenti ki. Felhívja a gyűlést, válasszon elnököt és jegy­zőt. A gyűlés egyhangúlag elnökké Havassy László áll. ált. isk. igazgatót jegy­zővé Badó Józsefet választja meg, kik a megbízást elfogadják. Havassy László elnök ezek után a gyűlést berekeszti. Havassy László Badó József elnök jk. vezető NmL Hugyagi körjegyzőség iratai, 315/1949. szám Az 1948—1953. közti években kiépült a proletárdiktatúra rendszere Magyar­országon és megindult a szocialista gazdasági építőmunka. Az új államrendszer kiépülését jelzi többek között a Függetlenségi Népfront megalakulása 1949. már­ciusában. Ennek előkészítő szakaszában már folyt a helyi népfront szervek megalakítása, de ekkor még különálló pártok részvételével. A választásokon azonban már nem pártok indultak, hanem a Függetlenségi Népfront a kommu­nisták programjával. 15. NÓGRÁD MEGYE ELSŐ TERMELŐSZÖVETKEZETI CSOPORTJAINAK JEGYZÉKE 1949 Kimutatás Nógrád—Hont vármegye területén lévő termelőszövetkezeti csoportok je­lenlegi helyzetéről

Next

/
Thumbnails
Contents