Forradalmi hétköznapok. Direktóriumi rendeletek Nógrád megyében 1919-ben - Adatok és források a Nógrád Megyei Levéltárból 4. (Salgótarján. 1974)
Dokumentumok - III. Katonai ügyek (59—73)
Felhívjuk a községi intéző bizottsági tagokat, hogy az ott elhelyezett vörösőr rajok élelmezéséről hatáskörükben minden körülmények között gondoskodjanak. Megadjuk a jogot arra is, hogy a szükséges élelmiszereket az előírt fejadag szigorú betartása mellett rekvirálás útján is biztosítsák. Balassagyarmat, 1919. évi július hó 11-én. A járási intéző bizottság megbízásából: Küszner. NmL. Cserhátsuranyi kj. 1072 ií) if). 71. PÓTSOROZÁS ELRENDELÉSE 1919. július 14. 3512,1919. sz. A salgótarjáni járás intéző bizottságától. Községi Intéző Bizottság! Salgótarján. A sorozóbizottság elnökének szóbeli jelentéséből azt az értesítést szereznem, hogy a megtartott sorozások alkalmával a községből a 18—45 éves korban levő hadkötelesek tekintélyes része a sorozáson nem jelent meg. Nehogy kénytelen legyen a jár. intéző bizottság az elmaradottakkal szemben a Hadügyi Népbiztosság 11375 és 315350'1919. számú rendelet alapján már most a törvény teljes szigorával fellépni, a sorozó bizottság elnökének javaslatára f. év július hó 22. napjának délelőtt 8 órájára Salgótarjánban, az ipartestület épületében pótsorozás megtartását rendelem el. Felhívom ennél fogva a községi intéző bizottságot, hogy erről úgy a lajstromozott, mint a még lajstromozandó összes sorozásra köteles és sorozásról elmaradt védköteleseket azonnal és lehetőleg írásban értesítse ki azon figyelmeztetéssel, hogy mindazok, kik ezen sorozásra pontosan meg nem jelennek, a vörösőrség által lesznek a sorozásra karhatalmilag elővezetve, és lesorozásuk után azonnal a salgótarjáni forradalmi törvényszéknek átadva. Ezek közlése után elvárom a községi intéző bizottságtól, hogy minden ^örvényes eszköz felhasználása mellett azon legyen, hogy a fenti napon és helyen tartandó pótsorozáson az elmaradt védkötelesek mindegyike kivétel nélkül meg fog jelenni. Az elrendelt és folyó évi július hó 22. napján megtartandó pótsorozáson a munkástanács egyik tagja és a községi, illetőleg körjegyző köteles részt venni. jKzon nem remélt esetben pedig, ha ezen rendelkezés dacára is előfordulna, hogy egyesek magukat a pótsorozás alól kivonnák, úgy kötelessége lesz az intéző bizottságnak a védköteleseket az ellenőrző bizottsággal karöltve ezek névjegyzékét összeállítani, azok egy példányát a sorozást követő napon, esetleg küldönc útján is, a salgótarjáni járás intézőbizottságának beküldeni, a másik példányt pedig a karhatalmi eljárás foganatosítása végett községében megjelenő vörösőrségnek átadni.