S: A nógrádi adózó nép viszonyai 1828-ban. Helyzetkép a mai Nógrád megye községeiről az országos összeírás alapján - Adatok és források a Nógrád Megyei Levéltárból 2. (Salgótarján, 1972)

A szövegben előforduló kifejezések és rövidítések

OL­oppidum öl possessio pozsonyi mérő praedium Tb transenna Magyar Országos Levéltár mezőváros, többnyire vásártartási joggal is felruhá­zott, több-kevesebb önkormányzattal rendelkező nagyobb helység 1,8965 méter = falu mint űrmérték a XIX. században 61,489 vagy 62,53 liter. Mint területmérték kb. fél magyar holdnak felel meg, tehát kb. 600 négyszögöl puszta természetbeni: itt az adattárban azt a helyet jelöli, valamint ennek a helynek az adott községtől való távolságát, ahová a katonaság részére beszolgálta­tott természetbenieket ,be kell szállítani, átvonuló katonaság, illetve az ebből adódó terhek.

Next

/
Thumbnails
Contents