NÉPSZÁMLÁLÁS AZ EZREDFORDULÓN 4. / Tanulmányok (2003)
Tóth Tamás: A népszámlálás térképészeti és térinformatikai fejlesztései
A következő problémát a kétfajta rendszer együttműködése okozta. Mivel a címkezelő és a térképes körzetesítő szoftvert két különböző cég fejlesztette, különböző filozófiákkal és két különböző főosztálybeli munkatárs vezetésével, ezért a kommunikációnak nagy szerepe volt a sikeres együttműködésben. Mivel a szoftveres cégek mindegyike saját filozófiáját próbálta követni, ez néha meg nem értéshez, hiányos együttműködéshez vezetett. Ennek következtében kellett úgy módosítani a rendszert, hogy a két szoftver egymástól függetlenül is működjön. Sajnos az 1999-es próbanépszámláláskor a szoftverek nem álltak rendelkezésünkre, így a teljes rendszert a minimális tesztidőszakot is nélkülözve élesben kellett használni. A hibák az üzemszerű működés közben folyamatosan bukkantak fel, ezeket menet közben kellett - akár egyik napról a másikra - a fejlesztőknek javítaniuk. A térképes körzetesítő szoftver ily módon történt tesztelésében nagy szerepe volt a KSH egyes területi igazgatóságainak és lelkes vezetőiknek. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani nekik. A kommunikációs csatornák nem megfelelő kiépítése miatt sajnos sok helyre nem jutottak el a legfrissebb változatok, a napi információk. Ebben szerepe lehetett a hiányos hálózati és levelezési ismereteknek, valamint az információk összeszedett megjelenítésére biztosított szerintem - nem elég hatékony kezelőfelületnek egyaránt. Mindezek ellenére a programozó cég részéről nagymértékű kreativitást tapasztaltam. Használható ötletekkel álltak elő a feladatok megoldására, bevonták a KSH munkatársait a fejlesztési folyamatba. Gyakran a feladaton túlmutató általánosításokra tettek javaslatot, amiket a munka közben sokszor fel is kellett használni. Erre jó példa volt a körzetbe tartozó címek számának fix rögzítése és változtatható paraméterezése közötti dilemma feloldása az utóbbi javára. 52