NÉPSZÁMLÁLÁS AZ EZREDFORDULÓN 4. / Tanulmányok (2003)

Összefoglaló a kötetben szereplő tanulmányokról

A számítástechnika alkalmazása előtti népszámlálások adatközléseire általában elmondható, hogy amit a technikai lehetőségek alapján fel lehetett dolgozni, azt közzé is tették, a kézi feldolgozás célja és iránya tehát egy tervezett kötet összeállítása volt. A számítástechnika bekapcsolódásával a feldolgozás koncepciója alapvetően megváltozott: első lépésben a kérdőívek minden adatát számítástechnikai adathordozóra vitték, a közzétehető adatok körét tehát nem kellett előre meghatározni. Ez a technológiai váltás hozta egyébként magával a képviseleti minta alkalmazását: az adat-előkészítés időigénye lényegesen megnőtt, az első teljes körű és részletes adatokat tartalmazó kiadvány a kézi feldolgozással végrehajtott népszámlálásokénál jóval később jelenhetett meg. Ezt az időt csökkentették a képviseleti mintából készült kötet megjelentetésével. (Meg kell jegyezni, hogy a többi kiadvány megjelenése között azonban rövidebb idő telt el, részletesebb adatkombinációk összeállítására volt lehetőség, így a számítástechnikai eszközökkel feldolgozott népszámlálásokból a nagyrészt azonos közlési időszak alatt jóval több adat jelenhetett meg.) A 2001. évi népszámlálás adataiból kötetünk összeállításáig öt kiadvány jelent meg. El­sőként az 1. Előzetes adatok című, 2001 júniusában. Még abban az évben megtörtént 10 száza­lékos képviseleti minta feldolgozása, amelyből ezúttal kétféle kiadvány készült. A 2. Részletes adatok a népszámlálások kötetsorozata 1960 óta hagyományos tagjának tekinthető. Az ország­gyűlési választásokra készülve megyénkénti füzetekben (3. Az országgyűlési egyéni választóke­rületek adatai) tettük közzé a 176 országgyűlési egyéni választókerület legfontosabb adatait. A képviseleti mintából készült, összesen 1654 oldal terjedelmű kiadványokat 2001 decemberében mutatta be a KSH elnöke a sajtó képviselőinek. A sajtótájékoztatóval egyidejűleg az adatok ­magyar és angol nyelvű szöveggel - az internetre is felkerültek. 2002 a választások éve volt. az országgyűlési választásokat fél évvel, októberben követ­ték az önkormányzati választások. A képviseleti minta jellegéből adódóan nem alkalmas telepü­lésszintű adatok közzétételére, a feldolgozás technológiai rendje és időigénye pedig csak a vá­lasztások utáni időszakra teszi közölhetővé a települések részletes népszámlálási adatait. Az önkormányzati, azon belül a kisebbségi önkormányzatok választások előkészítéséhez nyújtott információt 4. Nemzetiségi kötődés. A nemzeti, etnikai kisebbségek adatai című kötet, amely településenként mutatja be a népszámlálási kérdőíven a nemzetiséggel összefüggő négy önként megválaszolható kérdés válaszai alapján a kisebbségi törvényben elismert 13 hazai kisebbség­27

Next

/
Thumbnails
Contents