NÉPSZÁMLÁLÁS AZ EZREDFORDULÓN 3. / Tanulmányok (2000)

Sánta József: Utóellenőrzés alkalmazása a népszámlálásnál

alakot ölti, és ehhez a következő megjegyzést kell fűznünk. Egyrészt a konkrét alkalmazásban a (2) összefüggést nem csupán országos szinten, hanem előzetes egyeztetés, megállapodás szerint valamilyen területi bontásban kell használni. Másrészt a népszámlálás bonyolultabb, mint a ha­lak számlálása a tóban, ezért a (2) becslő formulánkat pontosítani kell a következők szerint. N c­ből le kell vonni azok számát - akiket korrekt módon összeírtak, de tévesen, más földrajzi egységhez soroltak, - akiket tévesen írtak össze (a népszámlálás előtt haltak meg, vagy után születtek), - akiket egynél többször vettek számításba, - akiktől hiányos vagy hibás információt gyűjtöttek az összeírok. Ezeknek a tételeknek a becsléséhez egy további mintára van szükség, amelyet E mintá­nak nevezünk. Az E minta pontosan azokra a földrajzi egységekre vonatkozik (a magyar eset­ben ezek az egységek valószínűleg a számlálókörzetek lesznek), mint a P minta, azonban a nép­számlálásból származó információkat tartalmazza. Ezen kell lemérni a fenti kategóriákhoz tar­tozó téves létszámokat, amelyeket rendre G-vel, £-vel, Z)-vel és /-vei jelölünk. A súlyozáshoz értelemszerűen a P minta súlyait használjuk, mivel más súlyrendszerünk nincs. A téves földrajzi kódolás megállapításához az E mintát össze kell hasonlítani a P mintával, de a másik három kategória vizsgálásához elegendő az E minta. Életszerű szituációban tehát a (2) összefüggés helyét az W.-G-E-D-W, (3 ) M összefüggés veszi át. A duális alapú becslés leglényegesebb feltétele ezek után (persze a nép­számlálással kapcsolatos alkalmazásban) röviden a következő: legyen a P mintán végrehajtott felvétel annyira tökéletes, amennyire csak lehet. Ez a PES a mérőműszerünk, amihez minden egyebet viszonyítunk. A PES-szel kapcsolatos legfontosabb követelmények a következők: - a minta (mintakeret) legyen maximálisan független az aktuális népszámlálástól (itt zárójelben megjegyezzük, hogy célszerű egy olyan ELAR-mintára gondolnunk, amely ki van egészítve egy intézeti háztartásokra vonatkozó részmintával - a gya­korlati alkalmazás, ha lesz, valószínűleg ilyen lesz); - az összeírok legyenek maximálisan különbözőek azoktól, akik a népszámlálást írták össze. A (3) becslés kialakításának döntő lépése a népszámlálás és a P minta összekapcsolása rekord szinten, illetőleg most már csak a P mintát és az E mintát kell összekapcsolni. A sikeres 222

Next

/
Thumbnails
Contents