NÉPSZÁMLÁLÁS AZ EZREDFORDULÓN 2. / Tanulmányok (1999)

Farkas János - Kovács Marcell: Az épület- és lakásösszeírások fogalmi rendszere és gyakorlata. A lakásállomány-továbbvezetés módszere, folyamatos lakásstatisztika

tisztika a hivatalban

1

5, tehát a lakásstatisztika csupán az 1949-es népszámlálás feldolgozása után rendelkezett részleges információkkal. 1950-től 1960-ig az újjászervezett lakásépítési statisztika magán viselte e korszak szinte minden negatívumát. Az új adatgyűjtés elsősorban a tervteljesítés, az ideológiai kritériumok tej lesülésének mérését szolgálta, és ennek rendelte alá a megfigyelés módszertanát. így a fő szempont az állami - ezen belül is az ún. beruházási hitelből épült, és néhány évig bizalmas adatként kezelt - lakások építésének megfigyelése volt. Miután szovjet példa alapján - valódi beruházásnak csak az állami lakásépítkezést tekintették, a magánlakás-építést nem, a kezdetben egységesnek induló, még nem teljesen működő adatgyűjtés rendjét hirtelen megváltoztatták, a megfigyelést decentralizálták. 1953-tól az állami lakásépítés adatait a hivatal beruházási és építőipari főosztálya (ennek is egy részét az ún. k II.-e

s, a fegyveres testületek számára épült lakásokat a Belügy- majd Nehézipari minisztérium), a többi, főleg magánerős lakásépítésre vonatkozó információkat pedig a szociális és kulturális főosztály gyűjtötte. Az adatok összesítését és „hivatalos használatra'' minősítéssel, számozott példányokban történő közlését a szociális és kulturális főosztály végezte. Mindezek megbízhatatlanná tették az folyamatos lakásstatisztika adatait lényegében az egész éviizedben. Az adatgyűjtés nem volt egységes, nem volt teljes körű. Ráadásul a lakásmegszűnés megfigyelésére csak 1953tól indult és ez - a korábbi problémákkal együtt - nem tette lehetővé a lakásállomány továbbvezetést, és így a lakáshelyzet alakulásának fő mutatóinak kiszámítását sem.

1

6. Mindezek „eredményeként" az 1960-as népszámlálás által felmért lakásállomány 72 ezerrel több lakást vett számba Magyarországon, mint amennyit a folyamatos lakásstatisztika az 1949 óta eltelt 11 évben számba vett, vagyis az a lakásépítés egynegyedét nem mérte fel. A magyar lakásstatisztika közel 130 éves történetében mindössze erre az évtizedre jellemző, hogy a közvélemény, és még talán az állami szervek sem alkothattak pontos képet a lakásállomány méretéről, állapotáról, a lakásépítkezésekről. Az ötvenes évekre vonatkozó lakásépítési- és állományi adatok ma is az 1960-as népszámlálás eredményeiből becsült információk. 1

5 Az 1949-es népszámlálás lakásívén szereplő kérdésből - az 1930-as népszámláláshoz hasonlóan - ki lehetett mutatni, hogy 1945 óta hány lakás építettek és állítottak helyre az országban 1

6 Az 1954-es lakásösszeírás - amelyet szintén a Szociális és kulturális főosztály hajtott végre - valamelyest pótolta ezt a hiányosságot. A felmérés - kicsit hasonlóan az 1927-ben bevezetett lakásépítési adaggyüjtéshez - az összes városra és 120 községre terjedt ki. E felvétel eredményei azonban sokáig nem kerültek nyilvánosságra csak hivatalos használatra minősítéssel szűk körben váltak ismertté. 83