NÉPSZÁMLÁLÁS AZ EZREDFORDULÓN / Tanulmányok (1998)

Illés Sándor - Nagy Orbán: A vándorlások vizsgálatának lehetőségei a 2000 körüli népszámlálás és a kapcsolódó adatfelvételek során

ban vagy albérletben lakó közép- és felsőfokon tanuló nőtlen és élettárs nélküli diákok nagyobb részének állandó lakóhelye a kollégium és albérlet lesz (hacsak a kérdezettek az ellenkezőt nem állítják). A heti vagy ritkább időközökben hazajáró távolsági ingázóknak (akiknek házastársuk, élettársuk és/vagy gyermekeik vannak) az otthonuk - ahol családjukkal laknak - lesz az állandó lakóhelyük. A fenti két példa csupán a két legjellemzőbb „rizikócsoport" vélhetően leggyakoribb eseteit próbálta megjelölni, tudván azt, hogy a valóság bonyolultabb, összetettebb eseteket is produkál. A több lakóhellyel rendelkező személyek száma és össznépességen belüli aránya már önmagában is érdekes információ, azonban a vándorló státus megállapításához a fentebb kifejtett állandó lakóhelyre van csak szükségünk. (Az ajánlás a nem lakóhelyükön összeírt személyek adatainak lakóhelyükre átcsoportosítását javasolja.) Miután határaik megállapításával definiáljuk a vonatkoztatási területeket (legkisebb államigazgatási egység, városkörnyék, megye, régió, ország) és a területeken élő személyeket (állandó lakosok), csak ezután nyílhat módunk a vándorlók csoportjainak elkülönítésére, amelyre több módszer is létezik. A legrégebbi, legáltalánosabb és egyben legproblémásabb közvetett módszernek a születési hely (az a hely, ahol a születés időpontjában az anya lakóhelye volt) és a népszámláláskori állandó lakóhely egybevetését tartják. A módszer hiányosságaira és az értelmezésbeli korlátokra korábban felhívtuk a figyelmet, így most módunkban áll előnyeire is rámutatni. A helyben lakó és a térben mobil alnépességek szerkezeti eltéréseit ezen eljárás nyújtotta elkülönítési móddal lehet a legegyszerűbben bemutatni. A hosszú távú idősorok birtokában mindössze a népesség mozgékonyabbá válására, illetve az esetleges hullámzásokra mutathatunk rá, hiszen az adatok csupán hézagosan utalnak a belső vándormozgalom, illetve a bevándorlások méreteire. Mivel a fejletlen statisztikájú országokban általában ez az egyetlen vándorlási adatforrás, ezért igen fejlett módszereket dolgoztak ki az egymást követő népszámlálások közötti vándormozgalmak becslésére. Megjegyezzük, hogy régiók vonatkozásában a nettó áramlások kartografikus ábrázolásával eddig Magyarországon még nem találkoztunk, pedig - jól megválasztott időperiódusokkal - a legjellemzőbb irányokat viszonylag egyszerű eszközökkel és szemléletesen ki lehetne mutatni. A születési hely és a népszámlálás időpontja közötti időintervallum bármelyik rögzített dátumának lakóhelye, a népszámláláskori lakóhellyel együtt szintén használható a vándorlók megkülönböztetésére. Az Egyesült Államokban az 1940. évi népszámlálás során használták ezt először. Magyarországnak úttörő szerepe volt e módszer kimunkálásában. Az 1930. évi nép60