Magyarország nemzetiségeinek és a szomszédos államok magyarságának statisztikája /1910–1990/ Az 1992. szeptember 2–5. között Budapesten megrendezett Nemzetiségi Statisztikai Konferencia előadásai (1994)
II. A SZOMSZÉDOS ÁLLAMOK MAGYARSÁGÁNAK STATISZTIKAI ÁTTEKINTÉSE - Popély Gyula: A magyarság számának, összetételének és települési területeinek változása Szlovákiában
Az elmondottakból nyilvánvaló, hogy már a két világháború közötti években is tudatosan folyt soraink ritkítása. A második világháború utáni Csehszlovákia azonban egyenesen nemzeti és kormányprogramul tűzte ki egy tiszta szláv - magyarok és németek nélküli - állam kialakítását. A szlovákiai magyar kisebbség - Fábry Zoltán szavaival élve - a "vádlottak padjára" került. 1945 tavaszától a diszkriminatív magyarellenes intézkedések egész sora látott napvilágot. A magyarokat megfosztották állampolgári és emberi jogaiktól, vagyonukat elkobozták, helyenként gyűjtőtáborokba hurcolták őket. A háború utáni csehszlovák kormány a magyar kérdést is - a némethez hasonlóan - a lakosság kitelepítésével és elűzésével szándékozott rendezni. Első lépésként először is annak a 31 780 személynek a kiutasítására került sor, akik 1938 novembere után költöztek be a Magyarországhoz visszacsatolt, majd a háború után újból gazdát cserélő területekre. Ezt követte volna az egész őshonos magyar lakosság elűzése szülőföldjéről. Az 1945. július 17. és augusztus 2. között megtartott háromhatalmi konferencia azonban - acsehszlovák kormány kérelme ellenére - nem hagyta jóvá a csehszlovákiai magyarok egyoldalú kitelepítését. A potsdami konferenciának ez a döntése azonban csak olaj volt a magyarellenesség tüzére. A csehszlovák kormány tovább szorgalmazta az ország teljes magyartalanítását, s azt részben lakosságcserével, részben Magyarországra irányuló egyoldalú kitelepítéssel, részben csehországi deportálásokkal, részben pedig a magyar lakosság reszlovakizálásával, azaz "visszaszlovákosításával" próbálta elérni. Ezek az úgynevezett magyartalanítási akciók csaknem végzetesekké váltak a szlovákiai magyarság szempontjából. A magyar-csehszlovák lakosságcsere keretén belül kb. 70 000 magyart telepítettek ki Szlovákiából, további kb. 6 000 ember - főleg értelmiségi - pedig egyszerűen "önként" menekült el az üldöztetés elől. A cseh országrészekbe kb. 50 000 magyart deportáltak, főképpen a galántai, párkányi, lévai, érsekújvári és zselízi járásból. A szlovákiai magyarság számára azonban erkölcsileg az úgynevezett reszlovakizációs kampány volt a legveszélyesebb. Az egész akció abból a valótlan feltételezésből indult ki, hogy a szlovákiai magyarok lényegében el magyarosodott szlovákok, akiknek azonban felkínálják a lehetőséget arra, hogy - úgymond - visszatérjenek "eredeti" nemzetiségükhöz. E szégyenteljes kezdeményezés egyik fő ideológusa a következő szavakkal definiálta az akciót: "A reszlovakizáció fogalmán a szlovák nemzetnek az a törekvése értendő, hogy visszaszerezzük mindazt, ami eredetileg a mienk volt, de amit a mi kis nemzetünk számára módfelett mostoha időkben elvesztettünk." Az idézett ideológus szerint a visszaszlovákosítási kampánnyal egy olyan akció veszi kezdetét, amelynek keretében mindenki lehetőséget kap arra, hogy "önként kinyilatkoztassa, szlovákká óhajt-e válni annak minden következményeivel, vagy az állampolgárság nélküli emberek sorsában kíván-e osztozni". A nemzeti és emberi mivoltukban többszörösen megalázott, megtört, anyagilag tönkretett szlovákiai magyarok nagy része eleget tett a reszlovakizációs elvárásoknak. Segítséget sehonnan sem remélhettek, csak további üldöztetést és újabb megaláztatást, ezért 410 820 személy reszlovakizációs kérvényt nyújtott be hatóságoknak. A kérvényezett személyeknek kb. a felét 1947 végéig valóban "szlovákká" is nyilvánították, s ezt írásos végzés formájában közölték az érdekeltekkel. A sorozatos magyarellenes hatósági atrocitások, majd egyrészt a kitelepítések, a lakosságcsere, a deportálások és a "reszlovakizáció", másrészt a magyar etnikum szlovák telepesekkel való szervezett, többrétegű felhígítása a magyar településszerkezetet helyenként teljesen szétzilálták, miáltal az egykori zárt magyar etnikai tömbnek szinte mindegyik régiója vegyes lakosságú területté változott. Ilyen előzmények után került sor 1950. március l-jén Csehszlovákiában a háború utáni első népszámlálásra, ez a népszámlálás volt hivatott hitelesen feltérképezni a háború és az utána következő évek hatalmas demográfiai változásait, valamint az állam nemzetiségi struktúráját. Az 1950. évi népszámlálás eredményei a cseh és szlovák elem példátlan előretöréséről tanúskodtak; ezek együttesen az ország lakosságának 94,2%-át alkották. Szlovákia lakossága is nagymértékben homogenizálódott: a szlovákság itt elérte az összlakosság 86,6%-át, a nem szlovák elem tehát mindössze 13,4%-kal voltjelen. A háború utáni be- és kitelepítések, a lakosságcsere, valamint a maradék német és magyar lakosság hathatós megfélemlítése és létbizonytalanságban tartása következtében Csehszlovákia a csehek és szlovákok nemzeti államának vallhatta magát. A szóban forgó 1950. évi népszámláláskor Csehszlovákiában 367 733 fő vallotta magát magyar nemzetiségűnek, ebből 354 532 élt Szlovákiában, 13 201 pedig a cseh országrészekben. Szlovákia lakosságának tehát hivatalosan 97
