Magyarország nemzetiségeinek és a szomszédos államok magyarságának statisztikája /1910–1990/ Az 1992. szeptember 2–5. között Budapesten megrendezett Nemzetiségi Statisztikai Konferencia előadásai (1994)
II. A SZOMSZÉDOS ÁLLAMOK MAGYARSÁGÁNAK STATISZTIKAI ÁTTEKINTÉSE - Popély Gyula: A magyarság számának, összetételének és települési területeinek változása Szlovákiában
A két világháború közötti csehszlovákiai népszámlálások lebonyolítása - mind az 1921., mind pedig az 1930. évié - sok kívánnivalót hagyott maga után. A nemzeti kisebbséggé vált felvidéki magyar lakosságra már az is hátrányos volt, hogy a számlálóközegek nem a megszámláltak anyanyelvét, hanem nemzetiségét kérdezték, miközben a népszámlálási törvény a számlálóbiztosokat feljogosította arra, hogy "indokolt esetben" módosítsák a megszámláltak nemzetiségi bevallását. Mondanom sem kell, hogy ilyen körülmények között ezrével történtek visszaélések a magyarság rovására. Továbbá erősen csökkentette a csehszlovákiai magyarok számát és százalékarányát a zsidó nemzetiség kategóriájának bevezetése is. Az 1910. évi népszámláláskor ugyanis a felvidéki zsidóság zöme - a valós helyzetnek megfelelően - még magyar anyanyelvűnek vallotta magát. Mivel a csehszlovák számlálóbiztosok megnehezítették, helyenként kimondottan lehetetlenné tették, hogy az izraelita vallásúak magyar nemzetiségűeknek vallják magukat, statisztikailag sikerült további százezer fővel csökkenteni a felvidéki magyarság összlétszámát. Nagy statisztikai, de valóságos magyartalanítási érvágást is jelentett még az a tény is, hogy a hatóságok körmönfont módon a felvidéki magyarok tízezreinek nem voltak hajlandóak megadni a csehszlovák állampolgárságot. Ezeket a rendezetlen állampolgárságú tízezreket a hivatalos statisztika egyszerűen a "külföldiek" kategóriájába sorolta. Az 1921., de még inkább az 1930. évi népszámlálások eredményei arról tanúskodtak, hogy a szlovák és rutén etnikumú területek szórványmagyarsága, a vegyes lakosságú városok magyar, de kétnyelvű polgársága, valamint a kevert etnikumú területeken és a nyelvhatáron élők egy természetes folyamatként jelentkező spontán asszimiláció vonzásába kerültek. Különösen feltűnő volt a magyar elem térvesztése a Nyitra környéki, a Verebély és Léva közötti, az abaúji, valamint a Tőketerebes alatti vegyes, keverék népességű területeken. A vegyes lakosságú területek szlovákká válásával két helyen is megszakadt az addig összefüggő egészet alkotó magyar etnikai sáv: Nógrád megyében Nagykürtös alatt, valamint Abaújban Kassától délkeletre. A természetes, sokszor szinte törvényszerű nyelvi, kulturális és tudati beolvadás mellett azonban az élet minden területén érvényesült egy bizonyos asszimilációs elvárás. A nacionalista, magyarellenes iskolapolitika a vegyes lakosságú falvakban és városokban - sokszor azonban a színmagyarokban is - garmadával szedte áldozatait. A már amúgy is kettős kötődésű, teljesen kétnyelvű keverék lakosság túlnyomó többsége ilyen körülmények között már egy csekélyebb "felső" nyomás hatására is "váltott", és könnyen hasonult az államnemzethez. Bár a mindennapi életben továbbra is egyformán használta mind a szlovák, mind a magyar nyelvet, gyermekeit szlovák iskolába járatta, a népszámláláskor pedig magát és családját már szlováknak vallotta. Az elnemzetietlenedés és beolvadás a kisebbségi magyar társadalomnak különösen azokat a rétegeit érintette fokozottabb mértékben, amelyek közvetlenül függtek a létező államhatalomtól. A hivatali és társadalmi előmenetel, a magasabb életszínvonal elérésének lehetősége, a nyugodtabb élet ígérete ezrével szedte áldozatait. A gazdagodás, a biztosabb és nagyobb kenyér utáni vágyakozás sok embert tett megalkuvóvá, és sodort át, asszimilált a többségi, államalkotó "csehszlovák" nemzethez. A szlovákiai magyarság számának negatív alakulásán belül különösen elszomorító volt a régi magyar kulturális központoknak számító városok nemzetiségi összetételének módosulása. Persze, ennek a jelenségnek is megvan - legalább részben - az objektív magyarázata. Tudvalévő, hogy a városokban mindig volt és van egy jelentős, mozgékony népréteg, amely helyzeténél, társadalmi elhelyezkedésénél és hivatásánál fogva nem ismeri a helyhez kötöttségét. Ez a réteg többnyire fokozottabb mértékben ki van szolgáltatva a hatalmi struktúra módosulásának, átalakulásának, nem is beszélve a radikális és teljes impériumváltásról. Az ilyen változások után rendszerint megindul e rétegek fokozatos kicserélődése, illetve a helybenmaradottak hozzáidomulása az új hatalomhoz, amely igen gyakran nyelvi és tudati átalakulást is eredményez. A városok nemzetiségi összetétele éppen ezért minden impériumváltás után gyorsabban és fokozottabb mértékben módosul, mint a falvaké. A magyarság száma és számaránya - s ez nem véletlen - Szlovákia két törvényhatósági joggal felruházott városában, Pozsonyban és Kassán zuhant elképesztő módon. E két város magyar lakosságának számaránya az 1910., 1921. és 1930. évi népszámlálások statisztikájának tükrében a következőképpen alakult: Pozsony 40,53%, 23,66%, 16,16%; Kassa 75,43%, 22,12%, 17,99%. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy az 1930. évi népszámlálás eredményei alapján a magyarság mind Pozsonyban, mind Kassán elvesztette az addig élvezett nyelvi jogait, mivel számaránya mindkét városban 20% alá csökkent. Az 1921. és 1930. évi csehszlovákiai népszámlálásokkal kapcsolatban találóan szögezte le Jócsik Lajos, a problémakör egyik kiváló ismerője, hogy azok megszervezői és végrehajtói akkora lendülettel végezték a "csehszlovákosítás" munkáját, hogy "nincsen szociológus és nincsen érve a társadalomtudománynak, aki vagy amely az adatok által föltüntetett nagymérvű disszimilációt képes volna megmagyarázni". 96
